
Őrizetbe vették Londonban Gabriel Puiu Popoviciu román üzletembert, akit Romániában hét év börtönbüntetésre ítéltek – jelentette be hétfőn a román rendőrség.
2017. augusztus 14., 17:572017. augusztus 14., 17:57
A londoni metropolisz rendőrsége közölte a román rendőrséggel, hogy őrizetbe vette Popoviciut, akit augusztus 2-án ítéltek el Romániában. Már júniusban elhagyta Romániát, miután nem hosszabbították meg az ellene addig érvényben levő kényszerintézkedéseket. Így az augusztus elején kimondott ítéletkor nem tudták börtönbe zárni a román hatóságok, akik
Popoviciut abban találták vétkesnek, hogy jogtalanul és mélyen a piaci ár alatt szerzett meg a bukaresti mezőgazdasági egyetemtől egy 224 hektárnyi telket, amelynek egy részén később lakónegyedet építtetett.
Az ügyben az egyetem volt rektora hat év börtönbüntetést kapott, Cornel Șerbant, a román belügyminisztérium titkosszolgálatának volt vezetőjét 2 év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték, ügyészekre kifejtett törvénytelen nyomásgyakorlás címén.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett szaktárca kérvényezni fogja az üzletember kiadatását a brit hatóságoktól, mihelyt valamennyi irat a minisztériumhoz kerül.
A román hatóságok nem először szembesülnek hasonló gondokkal, tavaly decemberben Sebastian Ghiță üzletember és parlamenti képviselő, a kormány fő erejét képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) volt politikusa szökött meg Romániából, miután eljárást indított ellene az ügyészség. A befolyásos üzletembert áprilisban őrizetbe vették Belgrádban, de még tart a kiadatásáról szóló jogi eljárás.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!