Hirdetés

Őrizetbe vették Adriean Videanut is

FRISSÍTVE – Korrupcióval gyanúsítják Adriean Videanu volt gazdasági minisztert, korábbi miniszterelnök-helyettest, ezért elrendelték őrizetbe vételét – közölte pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely Bukarest volt főpolgármesterének 30 napos előzetes letartóztatását is kezdeményezte.

Krónika

2015. január 30., 10:442015. január 30., 10:44

2015. január 30., 13:442015. január 30., 13:44

A DNA szerint tavaly februárban Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) – időközben előzetes letartóztatásba helyezett – főügyésze törvénysértő módon elrendelte a vagyonzár feloldását Videanu egyik cégénél, hogy utóbbi értékesíthesse 277 ezer lejt érő részvényeit, amelyeket a SC Titian Mar SA cégnél birtokolt. Emiatt Bicát hatalommal való visszaéléssel, Videanut pedig bűnrészességgel gyanúsítják.

Videanu vagyonát azért zárolta a DIICOT, mert egy másik ügyben azzal gyanúsítják, hogy gazdasági miniszterként 11 millió dolláros kárt okozott a román államnak azzal, hogy kedvezményes áron biztosított földgázt az egyik legnagyobb román gabonatermesztőnek. A DNA szerint Bica törvénytelenül nyúlt át az esetet vizsgáló ügyész feje felett és segítette hozzá Videanut, hogy értékesítse a biztosíték gyanánt zárolt részvényeit.

A román sajtó szerint a DNA-nál egymásnak adják a kilincset Traian Băsescu volt államfő korábbi támogatói: csütörtökön Elena Udrea volt turisztikai miniszter, a Băsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt elnöke ellen indítottak bűnvádi eljárást.

Videanu a 2000-es évek eleje óta vezető politikusa volt annak a jobbközép Demokrata Pártnak (később Demokrata-Liberális Pártnak), amelynek éléről 2004-ben Băsescu államfővé választották.

Videanut ötször választották parlamenti képviselővé, 2004–2005-ben a Tăriceanu-kormány gazdasági miniszterelnök-helyettese volt, majd az államfővé választott Băsescut váltotta Bukarest főpolgármesteri székében. 2008–2010 között ismét gazdasági miniszter volt az első és második Boc-kormányban. 200 millió euróra (2009-es adat) becsült vagyonát márvány-kitermeléssel, építőanyag-kereskedéssel és ingatlanok adásvételével alapozta meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés