
Fotó: Rompres
A politikus elmondta: a Gyalu és Aranyosgyéres közötti, 52 kilométeres szakasz átadásának végső határidejét az Országos Autópálya-társasággal és a kivitelező Bechtel céggel történt egyeztetés nyomán 2008 végére tolták ki. Az építkezés költségeinek esetleges növekedéséről elmondta, erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha az alapanyagok ára, illetve a bérek növekednek. Ez utóbbi eshetőséget az indokolta, hogy amennyiben nem sikerül kellő számú munkást toborozni, emelni kell a béreket, hogy ezzel ösztönözzék a jelentkezőket. A költségeket növelő tényezők között említette azt is, hogy több ízben is új műszaki és tervrajzi felméréseket kellett készíttetni, mivel kiderült: az eredeti felméréseket nem végezték kellő körültekintéssel. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben a munkálatok üteme gyorsul, az nem eredményez magasabb költségeket, sőt várhatóan kevesebbe kerülnek a munkálatok.
A munkálatokat egyébként jelenleg lassítja, hogy a 39-es kilométernél ki kell vágni egy magántulajdonban lévő erdőterületet, amire a Romsilva még nem adta meg az engedélyt. Bogdan Sgârcitu, a Bechtel szóvivője elmondta, bár az összes szükséges iratot benyújtották, az engedély még mindig késik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).