
A Közép-Kelet-Európa–Kína csúcstalálkozón Bukarestben tartózkodó Orbán Viktor kormányfő hétfő délután megbeszélést folytatott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
2013. november 25., 18:072013. november 25., 18:07
2013. november 25., 18:322013. november 25., 18:32
Havasi Bertalannak, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének tájékoztatása szerint a magyar nagykövetség épületében tartott találkozón az RMDSZ elnöke tájékoztatta a miniszterelnököt a román kormányzat decentralizációs döntéséről és annak következményeiről.
Emellett egyeztettek a jövő évi európai parlamenti választásokra való felkészülésről, amellyel kapcsolatban Kelemen Hunor fontosnak nevezte, hogy a magyarság és ezen belül a romániai magyarság erős képviselete megmaradjon Strasbourgban. „Orbán Viktor leszögezte: az erdélyi magyarság és politikai képviseletei ezután is minden ügyben számíthatnak a magyar kormány támogatására és együttműködésére” – közölte Havasi Bertalan.
Az RMDSZ hírlevele szerint a szövetségi elnök beszámolt az alakulat által kezdeményezett regionális oktatáspolitika gyakorlatba ültetéséről is. Elmondta, a magyar nyelvű oktatás ügye ezekben az esztendőkben új szakaszba érkezett: egyrészt a három éve elfogadott oktatási törvény minden eddiginél több pontban tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket az erdélyi magyarság érdekvédelmi képviseletén keresztül szükségesnek tart, másrészt számos jótékony megvalósításon túl van a magyar közösség. „Az a legfontosabb célunk, hogy minden magyar gyermek számára tudjuk biztosítani az anyanyelvi oktatást” – összegzett Kelemen Hunor.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!