Hirdetés

Opera a Kultúrházban

Harmadik alkalommal tudósított az MTV a miskolci nemzetközi fesztiválról. Átfogó képet kaphattak a Magyar Televízió nézői az idei Miskolci Nemzetközi Operafesztiválról, a nemrég véget ért nagyszabású rendezvény kiemelt helyet kapott a Kultúrházban. A kulturális eseményről ezúttal Sipos Szilvia tudósított

Gazda Árpád

2007. június 28., 00:002007. június 28., 00:00

„Az elmúlt években a Kultúrház és a Fesztivál élete szorosan összekapcsolódott. Szívesen emlékszem a két évvel ezelőtti műsorsorozatra, amelyről naponta beszámoltunk” – idézte fel az együttműködés kezdeteit Várbíró Judit, az MTV vezető zenei szerkesztője.

A miskolci ünnepségsorozat megérdemli a figyelmet. Az egykori szocialista iparváros, talán a fesztiválnak is köszönhetően, évről évre szebb lesz, lakói egész évben készülnek a megmérettetésre. Az idei évad vezérmotívuma Bartók + Párizs volt, és a Magyarországon olyan ritkán látható művek hangzottak el, mint Poulenc Az emberi hang vagy Lully A karnevál című operái, és egy ősbemutatónak, Rameau Pygmalionjának is tapsolhatott a közönség.

„A Magyar Televízió 2001-től, a kezdetektől felismerte a miskolci kezdeményezés értékeit. A Kultúrház érdeme, hogy a kiegészítő események, továbbá az utca emberének véleménye teszi teljessé a képet, és ennek nem csekély szerepe van abban, hogy 120 ezer látogató keresi fel az ünnepi játékok alkalmából Miskolcot” – összegezte két intézmény kapcsolatát Bátor Tamás, fesztiváligazgató.

Négyszáz éve született

Az operabarátok ma is vitatkoznak azon, hogy Peri Daphnéja, avagy Monteverdi Orfeója volt az első opera. Mivel csak az utóbbi maradt fenn, az Orfeo ősbemutatójához kötik a műfaj születését, melynek idén ünnepeljük a 400. évfordulóját. Sokan az operát letűnt korok művészetének tekintik, de a világ számos operafesztiváljára látogató milliónyi érdeklődő bizonyítja a pesszimista felvetés ellenkezőjét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés