
George Simion szerint alakulata kész vállalni a kormányzás felelősségét
Fotó: Videófelvétel
George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléssért Szövetség (AUR) elnöke felszólította az állam intézményeit, hogy tegyék lehetővé a hatalom „demokratikus átadását”. Diana Şoşoacă, az SOS Románia párt vezetője szerint a szuverenista pártoknak szövetségre kell lépniük, hogy közösen alakítsanak kormányt.
2024. december 02., 00:172024. december 02., 00:17
2024. december 02., 00:362024. december 02., 00:36
Mint arról beszámoltunk, a CURS exit poll felmérése szerint az SOS Románia párt szenátusi jelöltlistája a szavazatok 5,40 százalékát, képviselőházi jelöltlistája pedig 5,50 százalékát szerezte meg a vasárnapi parlamenti választásokon. Az urnazárást követően adott nyilatkozatában az európai parlamenti képviselő azt hangoztatta, szerinte hamisak az exit poll eredmények, nem hisz ezekben az adatokban.
Şoşoacă azt is elmondta, nem tud örülni annak, hogy pártja bejutott a parlamentbe, „mert az országban káosz van és zűrzavar”. Ugyanakkor felszólította a szuverenista pártokat, hogy állapodjanak meg egy közös kormányról, „még akkor is, ha kisebbségi kormány lenne”.
Arra a kérdésre, hogy kikkel tárgyalna egy esetleges kormányalakításról, az SOS Románia elnöke azt válaszolta: az egyetlen szuverenista párt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), „legalábbis annak egy része”. Szerinte a Fiatal Emberek Pártja (POT) és a SENS nem tartozik ehhez a vonulathoz, ezeket Florian Coldea volt SRI-tiszt „kreációinak” nevezte. Az AUR-ról Şoşoacă megjegyezte, hogy George Simion pártelnöknek el kell döntenie, „kinek az oldalán áll”.
Az SOS Románia elnöke kijelentette, hamarosan el fogja dönteni, hogy EP-képviselő marad vagy visszatér a román parlamentbe. Diana Şoşoacă azt is elmondta, hogy az elnökválasztás második fordulójában Călin Georgescu független jelöltet támogatja.
Az exit poll felmérések eredményeinek vasárnap esti ismertetése után a szélsőségesen nacionalista politikus arról beszélt, hogy „Románia jövője a párbeszéden múlik”. Az AUR székházánál nyilatkozó Simion szerint az eredmények azt mutatják, hogy a jelenlegi politikai osztály a saját vermét ásta meg a választások előtt. „Túl sokáig követték egymást áruló kormányok (...). Büntetlen maradt a korrupció és az ország kirablása (...). Romániát nem fogják megmenteni a korrupt politikusok vagy az az elit, amelyik eladta a lelkét a globalizmusnak” – jelentette ki.
Simion úgy vélekedett, hogy Romániát az egyszerű, becsületes emberek fogják megmenteni, akik hisznek az igazságosságban, a kemény munkában és a szolidaritásban. „Ma nagyobb szükségünk van az egységre, mint valaha. A történelem során bebizonyítottuk, hogy egységesen legyőzhetetlenek vagyunk” – nyilatkozta a felmérések szerint a szavazatok 19 százalékát begyűjtő szélsőjobb párt elnöke.
Simion hozzátette, az AUR kész vállalni a kormányzás felelősségét, egyúttal felszólította az állam intézményeit, hogy tegyék lehetővé a hatalom „demokratikus átadását”. Leszögezte, hogy az AUR nem fog koalícióra lépni a Szociáldemokrata Párttal (PSD), csak a szuverenistákkal fog kormányt alakítani. „Nem szövetkezünk korrupt pártokkal, amelyek tönkretették Romániát” – jelentette ki. Közölte azt is: pártja „a teljes szabad világ” előtt kötelezettéget vállal amellett, hogy küzdeni fog a demokráciáért, és nem téríti le Romániát az euroatlanti pályáról.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
szóljon hozzá!