Hirdetés

Nyugtatnak a vízügyi szakemberek: a korábban becsültnél kisebb vízhozam várható a Duna romániai szakaszán

A román víziügyi hatóság napok óta készül a megáradt Duna fogadására •  Fotó: Facebook/ANAR

A román víziügyi hatóság napok óta készül a megáradt Duna fogadására

Fotó: Facebook/ANAR

A vízügyi főigazgatóság (ANAR) szóvivője szerint vasárnap másodpercenként 6100 köbméter a Duna vízhozama az országhatárnál, a becslések szerint az ár tetőzésekor maximum 9000 köbméteres vízhozam várható, ami jelentős csökkenést jelent a korábbi 9300–9500 köbméter/szekundum előrejelzéshez képest.

Krónika

2024. szeptember 22., 16:502024. szeptember 22., 16:50

A Digi 24-nek vasárnap nyilatkozó Ana-Maria Agiu szerint a Duna vízhozama valóban szinte háromszorosára emelkedett az utóbbi héten, figyelembe véve, hogy szeptember 13-án másodpercenként 2200 köbméter volt.

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) munkatársainak elemzése szerint a vízhozam szeptember 28-ára eléri a 8300 köbmétert másodpercenként.

Hirdetés

Budapesten pedig szombaton tetőzött az ár, másodpercenkénti 8200 köbméteres hozammal, ami a vártnál alacsonyabb volt

– idézte az tájékoztatást az Agerpres hírügynökség.

A szerbiai kollégáktól kapott információk szerint az ár jelentős mértékben csillapodik a szomszédos ország területén is, így Románia határánál sem fogja elérni a vízhozam a korábban becsült 9300-9500 köbmétert másodpercenként, legfeljebb 9000 köbméterrel kell számolni – magyarázta az ANAR szóvivője.

Agiu hangsúlyozta, hogy a Duna romániai szakaszán a másodpercenkénti 9000 vagy 10 000 köbméteres vízhozam biztonságosan áthaladhat,

és emlékeztetett a 2006-os évre, amikor a folyam vízhozama a nyugati határon elérte a történelmi 15.600 köbmétert másodpercenként. Hozzátette azonban: ez nem jelenti azt, hogy az illetékes hatóságok karba tett kézzel nyugodtan ülnek; ellenkezőleg, fokozott készültségben vannak. A vízügyi hatóság Duna menti területi igazgatóságai folyamatosan továbbítják a Duna vízszintjére vonatkozó információkat az INHGA munkatársainak, hogy azok naponta frissítsék az előrejelzést.

Emlékeztetett: az ANAR riasztotta a dunai árvízvédelemért felelős intézményeket, és már több ezer zsák homokot szállítottak ki a töltések megerősítésére.

Felkérte ugyanakkor az országos talajjavító ügynökséget (ANIF) is, hogy ellenőrizze a szivattyútelepek működési állapotát, valamint a kritikus pontokat a gátakon áthaladó csővezetékeknél.

Az ANAR szóvivője szerint a veszélyt az jelentené, ha az áradás több napig elhúzódna a romániai szakaszon, mert ez folyamatos megterhelés alatt tartaná a gátakat és töltéseket, ami fokozza a kiöntés veszélyét. Emiatt folyamatosan felügyelik a helyzetet – szögezte le Ana-Maria Agiu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés