Hirdetés

Nyitva tartanak a bevásárlóközpontok a hétvégén, egyes hivatalok a választás napján sem zárnak be

bevásárlóközpontok

Munkaszüneti nap ide vagy oda, a szupermarketek nyitva tartanak

Fotó: Rostás Szabolcs

November 30. és december 1-eje hivatalos munkaszüneti nap, de a közintézmények zöme amúgy is zárva tartana, mivel idén szombatra és vasárnapra esik e két dátum. A bevásárlóközpontok és szupermarketek különböző program szerint tartanak nyitva, de a parlamenti választások miatt egyes közintézmények sem zárnak be.

Krónika

2024. november 29., 16:552024. november 29., 16:55

November 30. Románia védőszentjének, András apostolnak a napja, december elseje pedig román nemzeti ünnep. A törvényalkotó mindkettőt munkaszüneti nappá nyilvánította, mert amikor hétköznapra esnek, a munkaszünet meghosszabbítható még egy-két nappal, így a közalkalmazottak „minivakációra” bocsáthatók.

Idén azonban szombatra, illetve vasárnapra esnek ezek a napok, tehát „duplán” munkaszünetiek, bár egyesek éppenséggel „megrövidítve” érzik magukat, amiért a naptár így megtréfálta őket…

Hirdetés

Viszont némely közhivatalok – mint például a lakosságnyilvántartó irodák – mindkét nap nyitva lesznek, lévén, hogy vasárnap tartják a parlamenti választásokat, és sokan ilyenkor veszik észre, hogy lejárt a személyigazolványuk érvényessége, tehát nekik lehetőséget nyújtanak, hogy sürgősségi eljárással a hétvégén is újat váltsanak ki.

A közintézmények zöme azonban, köztük a postahivatalok zárva lesznek szombaton és vasárnap, miként a bankfiókok is. A pénzkiadó automaták, az online átutalások és a mobiltelefonos banki alkalmazások viszont működni fognak.

A bevásárlóközpontok, plázák és szupermarketek különböző nyitva tartási programok szerint dolgoznak a hétvégén. A Lidl áruházlánc például szombaton és vasárnap is 8–20 óra között tart nyitva, a Kaufland üzletei viszont szombaton 7–22, vasárnap pedig 8–20 óra között.

A Carrefour hipermarket hétköznapi, 7 és 22 óra közötti nyitva tartással várja a vásárlókat szombaton és vasárnap, az Auchan pedig 8 és 22 óra között. A Mega Image üzleteiben általában hosszabb a munkaidő, így ezen a hétvégén is: szombaton és vasárnap is 7–23 óra között tartanak nyitva (egy-egy településen ettől eltérő is lehet a program). A nagyvárosok plázái általában véve ezúttal is 10 és 22 óra között látogathatók.

korábban írtuk

Munkaszüneti napok: nagyon boldogan indulhat az új év
Munkaszüneti napok: nagyon boldogan indulhat az új év

Egy hét szabadsággal indulhat az új év a közalkalmazottak és a hivatalos munkaszüneti napokhoz igazodó magánvállalkozások dolgozói számára, ha elfogadják a 2025-re vonatkozó pluszszabadnapokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
Hirdetés