Hirdetés

Nyílt hadüzenet Dăncilának? Firea is fontolgatja, hogy induljon az államfőválasztáson

Gabriela Firea •  Fotó: Facebook/Gabriela Firea

Gabriela Firea

Fotó: Facebook/Gabriela Firea

Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere is fontolgatja, hogy induljon a novemberi elnökválasztáson – ezt egy csütörtöki televíziós interjúban erősítette meg a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) legnépszerűbb politikusa.

MTI

2019. július 18., 18:002019. július 18., 18:00

Firea azt sem zárta ki, hogy adott esetben függetlenként indul a megmérettetésen, ha pártja nem őt jelölné. A bukaresti főpolgármester szerint az a legfontosabb, hogy a PSD-ALDE kormánykoalíció és Victor Ponta volt miniszterelnök Pro Romania pártja „valós eséllyel rendelkező”, közös jelölt mögé sorakozzék fel, mert különben a szociáldemokraták jelöltjének szerinte „szinte semmi esélye sincs”, még arra sem, hogy – az elnökválasztás nagy esélyesének számító Klaus Johannis jobboldali elnökkel ellenfeleként – egyáltalán bekerüljön a második fordulóba.

Firea úgy vélekedett: ha a PSD rosszul szerepel az elnökválasztáson, akkor a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokat is el fogja veszíteni.

Hirdetés

Firea csütörtöki bejelentését a román média nyílt hadüzenetként értelmezte a PSD-t vezető Viorica Dăncilă kormányfővel szemben, aki maga is jelezte, hogy „szükség esetén” vállalná az elnökjelöltséget.

Dăncilă ráadásul a baloldali összefogás elé is nehezen elhárítható akadályt gördített azzal, hogy elfogadtatta pártja végrehajtó bizottságával: a PSD saját jelöltet indít az elnökválasztáson. Ez ugyanis egyben azt is jelenti, a PSD nem számol azzal, hogy esetleg az államfői tisztségre szintén pályázó, a liberális ALDE-t vezető Călin Popescu Tăriceanu elnökjelöltségét támogassa.

Fireát tavaly novemberben megfosztották párttisztségeitől, mert szembefordult az időközben korrupcióért bebörtönzött Liviu Dragnea akkori pártelnökkel, júniustól azonban ismét a PSD egyik országos alelnöke.

Viszonya az új pártelnökkel, Viorica Dăncilával sem volt felhőtlen, legfőképpen azért, mert a miniszterelnök riválist lát benne, hiszen népszerűségi indexe csaknem kétszerese az övének.
A CURS közvélemény-kutató intézet július első napjaiban végzett felmérése szerint

a román választók 47 százaléka bízik Fireában, míg Johannis bizalmi indexe 44, Tăriceanué 33, Dănciláé pedig 26 százalékos.

A PSD augusztus 3-án tartandó rendkívüli kongresszusán dönt arról, kit indít az újrázni készülő Johanisszal szemben.

Romániában november 10-én tartják az elnökválasztást, ha pedig akkor egyetlen jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés