Hirdetés

Növelnék a környezetvédelmi adót

Megnövelhetik a használt gépkocsikra kivetett környezetvédelmi adót – közölte szerdán Calin Popescu Tariceanu. A miniszterelnök szerint erről a kormány már a csütörtöki ülésén dönthet, amikor a roncsautó programban meghatározott összeg megemelése is szóba kerül.

Lázár Lehel

2008. december 03., 13:362008. december 03., 13:36

A kormányfő nyilatkozata szerint tárgyalásokat folytat az autópiaci szakértőkkel a régi gépkocsik beszámítási árának ezer euróra emeléséről. Ez az összeg jelenleg nyolcszáz euró, Tariceanu pedig úgy véli, növelésével több potenciális vevő döntene az új autó vásárlására mellett.

A kormány november végén az új és euró 4-es szennyezési fokú gépkocsik környezetvédelmi adójának egy éves felfüggesztéséről döntött. Erről az Európa Bizottságot is értesítették, válasz azonban még nem érkezett, így a határozat alkalmazását december 15-ig elhalasztották.

Ezekkel az intézkedésekkel Bukarest az autóipar munkahelyeit próbálja megmenteni. A Renault tulajdonában levő Dacia eladásai ugyanis az utóbbi időben drasztikusan visszaestek, ennek következtében a gyártó november 20-i kezdettel három hétre beszüntette tevékenységét. Mindezek mellett az országot elöntik a külföldön vásárolt, ám tíz évnél már idősebb személygépkocsik.

A külföldről Romániába vitt használt gépkocsik aránya 105 százalékkal emelkedett az utóbbi tíz hónap alatt, tavalyhoz képest, ezzel párhuzamosan 20-30 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
2026. május 16., szombat

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben

Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben
2026. május 15., péntek

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet

A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet
Hirdetés
Hirdetés