
Kétszázhuszonöt képviselő írta alá azt a csütörtökön benyújtott törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében megnövelnék a honatyák nyugdíját.
2015. április 16., 15:332015. április 16., 15:33
2015. április 16., 15:332015. április 16., 15:33
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) által megfogalmazott javaslat értelmében az illetmény összegét úgy állapítanák meg, hogy a bruttó havi fizetésük 0,55 százalékát megszoroznák a letöltött mandátumok számával. Ezáltal egy három mandátumot letöltött honatya akár havi 4000 lejt is kaphat a Digi 24 hírcsatorna számításai szerint.
A dokumentumban az indítvány szerzői azzal indokolják a nyugdíjemelés szükségességét, hogy a képviselőknek és a szenátoroknak joguk van a „természetes és méltányos” illetményhez a parlamenti tevékenységüket honorálandó.
Az is szerepel az indokok között, hogy javítani kívánják a parlament minőségét és tevékenységét, ez pedig azáltal érhető el, ha növelik a honatyai pálya vonzerejét, motiválandó a köz- és a magánszférában tevékenykedő szakembereket, hogy jelöltnek jelentkezzenek a parlamenti választások előtt.
Emellett szeretnék „felzárkóztatni” a román parlament nyugdíj- és illetményrendszerét az Európai Parlamentben és az uniós tagállamok többségének parlamentjeiben alkalmazott rendszerhez. Egyúttal egységesen kívánják kezelni a törvényhozók javadalmazását a törvény alkalmazóiéval – azaz a bírákéval és az ügyészekével.
Azt is állítják, hogy ezáltal megszüntetik a diszkriminációt, amely a honatyákkal szemben áll fent azokhoz képest – pilóták, diplomáciai személyzet – akik visszakapták a 2010-ben a gazdasági válság miatt megvont különleges nyugdíjukat. Hivatkoznak arra is, hogy a parlament kiemelt felelősséggel bír a polgárok érdekeinek képviseletében, ezért a honatyáknak tilos státusukkal összeférhetetlen közhivatalt vagy üzleti pozíciót betölteniük.
A javaslat aláírói között megtalálható az összes párt képviselője. Az RMDSZ részéről Biró Rozália, Pataki Csaba, Végh Sándor szenátor és Antal István, Bónis István, Cseke Attila Zoltán, Erdei Dolóczki István, Fejér László-Ödön, Kelemen Atilla, Kereskényi Gábor, Márton Árpád, Máté András Levente, Moldován József és Seres Dénes képviselő látta el kézjegyével.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!