
A Nordis-törvény értelmében az új lakások építői csak az ár 5 százalékát kérhetik el előlegként. Képünk illusztráció
Fotó: Csató Andrea
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek. A törvénytervezetet az úgynevezett Nordis-botrány kirobbanása nyomán dolgozták ki, ugyanis a gyanúsítottak – köztük befolyásos politikusok – több száz ingatlanvásárlót megkárosítottak az előlegként felvett összegek elsikkasztásával.
2025. november 12., 20:042025. november 12., 20:04
Az építkezésekről szóló 1995/10-es törvényt kiegészítő tervezet szerint ingatlanvásárlás esetén az adásvételi előszerződést legfeljebb két napon belül kötelező lesz bejegyezni a telekkönyvbe. Így elkerülhető, hogy az ingatlanfejlesztő ugyanazt a lakást több személynek is odaígérje – hívta fel a figyelmet közleményében az RMDSZ.
Az épület szerkezeti részére 25 százalék lehet az előleg, ezt követően pedig további 20 százalék fizethető a vezetékekre és berendezésekre (víz- és csatornahálózat, villany- és fűtési rendszer).
„Az előlegeket az ingatlanfejlesztő kizárólag egy külön erre a célra létrehozott bankszámlára kaphatja, és csak az adott ingatlanprojekt finanszírozására használhatja fel” – áll az RMDSZ sajtóirodájának tájékoztatásában.
Az első házként megkeresett szenátus már áprilisban elfogadta a törvénytervezetet, amely a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően lép érvénybe.
Mint ismeretes, a Fekete-tengerpartján ingatlanokat kínáló Nordis vállalat többségi tulajdonosát, Vladimir Ciorbát és feleségét, Laura Vicol volt szociáldemokrata párti képviselőt több bűncselekmény – köztük bűnszervezet létrehozása, sikkasztás, pénzmosás, adócsalás és különösen súlyos következményekkel járó csalás – elkövetésével gyanúsítja a DIICOT.
A felvett összegek az ingatlanfejlesztő cég által megkárosított ügyfelektől származtak a vádhatóság szerint. Az ügynek mintegy 850 károsultja van, a feltételezett bűncselekményekkel okozott kár értékét pedig hozzávetőlegesen 75 millió euróra becsülik.

Kiterjesztette a nyomozást a Nordis-ügyben a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) – értesült az Agerpres hírügynökség kedden a nyomozáshoz közel álló forrásokból.
A különleges nyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
Közvitára bocsátják Románia nemzetbiztonsági stratégiáját – jelentette be szerdán Nicușor Dan. Az államfő jelezte egyúttal, hogy november 24-re összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, amelyen a nemzetbiztonsági stratégiát vitatják meg.
A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására – számolt be szerdán a sajtónak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A vásárlóerő további csökkenésének megfékezésére irányuló intézkedéseket sürget, és a minimálbér növelését követeli Romániában az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), amely a bukaresti kormány székháza előtt rendezett szerdán tüntetést.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottsága az alacsony végzettségűek körében jóval nagyobb, mint a diplomásokében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Sikerült kompromisszumra jutni a helyi közigazgatás reformjáról a koalícióban – jelentette be kedd este Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Temesvár polgármestere.
Az utolsó bruttó fizetés 65 százalékának megfelelő bírói nyugdíjat és a nyugdíjkorhatár 15-20 évig tartó fokozatos emelését tartja kívánatosnak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) lezárta egy Argeș megyei mulatós előadó ügyében folytatott vizsgálatát, és összesen 1,612 millió lej eltitkolt jövedelmet tárt fel.
A kormány nem számol áfaemeléssel a 2026-os állami költségvetés összeállításakor – jelentette ki egy keddi szakmai rendezvényen a pénzügyminiszter.
Nincs semmilyen átfedés a kormányzati feladatai és az Ajándékozz Életet Egyesület tevékenysége, illetve a civil szervezetben alapító tagként betöltött szerepe között – jelentette ki kedden az Agerpres kérdésére Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes.
szóljon hozzá!