Hirdetés

Nincs veszélyben Schengen

Brüsszeli források is megerősítették, hogy a Nyugat-Európába tömegesen kivándorolt romániai cigányok ügye nem befolyásolja az ország 2011 márciusára tervezett csatlakozását a schengeni övezethez – jelentette ki tegnap Vasile Blaga belügyminiszter. A miniszter szerint Románia az európai előírásoknak megfelelően bánik a romákkal, és bár valóban fontos a hatékonyabb társadalmi felzárkóztatás, pozitív diszkriminációt alkalmaznak a kisebbségekkel szemben, így a bukaresti rendőr-akadémián is 14-gyel megnövelték a nekik fenntartott helyek számát.

Balogh Levente

2010. augusztus 26., 10:292010. augusztus 26., 10:29

Egyúttal megismételte a román kormány hivatalos álláspontját, miszerint a romaügy nem csupán Románia gondja, hanem összeurópai ügy.

Eric Besson francia bevándorlásügyi miniszter egyébként tegnap közölte, hogy július 28., a Nicolas Sarkozy köztársasági elnök által az illegális romatelepek felszámolására és a törvénytelenül az országban tartózkodó cigányok hazatoloncolására beindított akció keretében eddig 635 cigányt küldtek haza Romániába vagy Bulgáriába. Január elsejétől tegnapig pedig összesen 8030 önként jelentkező cigányt küldtek haza a két országba. Ma Párizsból 158, Lyonból pedig 124 cigányt küldenek haza repülőgéppel.

François Fillon francia kormányfő eközben José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez fordult a romák ügyében, akit arra kér, hogy fokozza az európai kezdeményezéseket a kérdésben, illetve segítse a koordináció elmélyítését Bukaresttel és Szófiával – jelentették be Párizsban. A jobb koordinációt a romák integrációjával megbízott Valentin Mocanu román államtitkár is sürgette egy reagálásában kedden, párizsi útja előestéjén. Nicolas Sarkozy francia elnök tegnap a kormányülésan arra szólította fel a minisztereket, hogy próbálják meg elejét venni a romakérdésben kialakult meddő vitáknak, ehelyett helyezzék a hangsúlyt a párbeszédre. Egyúttal felszólította őket, hogy lépjenek fel bátran a gyakran túlzó és alaptalan bírálatokkal szemben. Leszögezte: a kormány romaügyi és közbiztonsági politikája kiegyensúlyozott, ezért felszólította a minisztereket, hogy azt maradéktalanul, ugyanakkor túlzások nélkül ültessék gyakorlatba.

A román kormány a legfőbb felelős

Pierre Lellouche európai ügyekkel megbízott francia miniszter úgy látja: a romaprobléma első számú felelőse a román kormány, amely álláspontja szerint nem tekinti elsőrangú kérdésnek a romaügy megoldását, és nem fejt ki jelentősebb erőfeszítést a cigányok integrálása érdekében. Mint arról beszámoltunk, a romagondok miatt tegnap Párizsban tárgyalt Valentin Fătuloiu, a belügyi tárca rendészeti államtitkára a külügyi és a munkaügyi tárcák képviselőinek társaságában.

Soros is európai tervet akar

A romaügy kapcsán Soros György magyar származású amerikai milliárdos is megszólalt: azzal a kéréssel fordult tegnap Franciaországhoz, hogy „állítsa le a romák tömeges kiutasítását”; egyúttal kérte az Európai Uniót, hogy készítsen egy átfogó, „a probléma nagyságával arányos” tervet a romák integrációjára. Az, ahogy Franciaország most kiutasítja a romákat, a francia és az európai uniós törvények megsértésének veszélyével jár. Európában származásuk miatt nem küldhetők vissza hazájukba férfiak, nők és gyerekek anélkül, hogy bűncselekmény elkövetését rájuk bizonyították volna – írta sajtóközleményében Soros, a kelet-európai romák felemelkedését is támogató Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke. Soros szerint a francia kormánynak igaza van abban, hogy Romániának és Bulgáriának többet kell tennie roma állampolgárai életkörülményeinek javításáért.

Megszólalt az Európai Bizottság illetékese is. Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogokért felelős tagja sajnálatosnak nevezte, hogy az elmúlt hetekben az Európai Unió néhány tagállamában nyíltan diszkriminatív és esetenként feszültségkeltésre alkalmas retorikát alkalmaztak. Brüsszelben kiadott közleményében Viviane Reding jelezte: a bizottság vizsgálatot indított a romákkal kapcsolatos franciaországi helyzetről, különös tekintettel arra, hogy Párizs betartotta-e a témában érvényes uniós szabályokat. „Senkit sem fenyegethet kiutasítás önmagában azért, mert roma” – fogalmazott a luxemburgi biztos.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés