Hirdetés

Nincs elévülés Vişinescu esetében

Van már precedens arra, hogy nem elévültnek minősítettek Romániában a kommunista államhatalom pribékjei által elkövetett emberiesség ellenes bűncselekményt, így esély lehet arra, hogy Alexandru Vişinescut, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát is felelősségre vonják.

Balogh Levente

2013. augusztus 11., 14:062013. augusztus 11., 14:06

2013. augusztus 11., 14:072013. augusztus 11., 14:07

Mint arról beszámoltunk, a most 88 éves Vişinescut, aki 1956 és 1964 között irányította a börtönt, ahol a terror légkörét honosította meg, és rendszeresen kínozta az ott őrzött politikai foglyokat, a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) jelentette fel a bukaresti területi katonai ügyészségen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. Amíg ugyanis ő irányította a fegyintézetet, hat politikai fogoly is életét vesztette a verések, a rossz élelmezés és az embertelen fogva tartási körülmények miatt.

A katonai ügyészség az illetékesség hiánya miatt a legfőbb ügyészséghez továbbította a feljelentést, utóbbi pedig pénteken közölte: át is vette az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészségtől. Ugyanakkor Ion Vasileche katonai főügyész azon véleményének adott hangot, hogy Vişinescu tettei elévültek. Az IICCMER érvelése szerint viszont nem évülhettek el, mivel 1989-ig a kommunista rendszer nem tette lehetővé a pribékek felelősségre vonását. A legfőbb ügyészség jelezte: ezt csak az ügy alapos kivizsgálása után lehet eldönteni.

Ugyanakkor létezik precedens arra, hogy egy, a kommunista államhatalom nevében politikai foglyokat bántalmazó pribék ügyét a rendszerváltás után is tárgyalhatóvá nyilvánította egy bíróság. 2009-ben a legfelsőbb bíróság ítéletben kötelezte a katonai ügyészséget arra, hogy indítson bűnvádi eljárást Mişu Dulgheru, az egykori kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáte V-ös számú nyomozati főosztálya egykori vezetője ellen Alcibiade Diamandi aromán politikus – aki a Görögországban született, de 1912-ben kivándorolt Romániába, és 1941-ben I. Alkibiadész néven a rövid életű aromán Pindoszi Fejedelemség élén állt – 1948-ban bekövetkezett halála ügyében. A bírák az IICCMER-hez hasonlóan azzal érveltek, hogy a kommunizmus ideje alatt a pribékeket nem lehetett felelősségre vonni, tetteik így nem évülhettek el.

Diamandit még 1948 áprilisában tartóztatta le a Szekuritáte az állam biztonságának veszélyeztetésének gyanúja miatt. A politikus három hónap múlva a Szekuritáté börtönében tisztázatlan körülmények között meghalt, a hivatalos verzió szerint infarktusban. Felesége viszont 1995-ben feljelentést tett Dulgheru ellen a katonai ügyészségen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, az ügyészség azonban az ügy elévülésére hivatkozva nem indított nyomozást. A család nem hagyta annyiban a dolgot, 2009-ben pedig a legfelsőbb bíróság meghozta a cselekedetek el nem évülésére vonatkozó ítéletet.

Eközben Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) európai parlamenti képviselője pénteken blogján egy általa és párttársa, Sever Voinescu által beterjesztett, tavaly elfogadott törvényre hivatkozva írt arról, hogy Vişinescu elítélhető. Mint írta, a 27/2012-es törvény értelmében nem évülnek el a gyilkosságok, valamint az emberieség elleni bűncselekmények.

Mint arról beszámoltunk, az IICCMER bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, tömeggyilkossággal gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. B. L.

Vişinescu: parancsra cselekedtem

Első ízben szólalt meg az ellene tett ügyészségi feljelentést követően Alexandru Vişinescu. Az egykori börtönparancsnok az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azzal próbált védekezni, hogy a börtönben a rabokkal szemben meghonosított bánásmódot a belügyminisztérium diktálta. A halálesetek kapcsán azt mondta: „odakint is haltak meg emberek.\" Ion Mihalache egykori parasztpárti vezér halálával – a vádak szerint az ő meggyilkolásában közvetlenül is része volt, egy tiszttársával együtt halálra verte – kapcsolatban azt állította: a rab politikus nem panaszkodott, ő pedig biztosította számára az orvosi ellátást. Arra a kérdésre, hogy akkor mibe halt bele Mihalache, azt válaszolta: nem az ő dolga megállapítani a halál okát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés