
Vaklármának bizonyult a Romániában vasárnap kisebb pánikot keltő Ebola-riadó. A gyilkos afrikai kór tüneteit magában hordozó 51 éves ploieşti-i férfiról hétfőn kiderült, hogy nem Ebolával fertőzött, hanem maláriában szenved.
2014. augusztus 11., 20:062014. augusztus 11., 20:06
A nemrég Nigériából hazatért mérnököt vasárnap szigorú biztonsági intézkedések közepette szállították a bukaresti Matei Bals Intézetbe, családtagjait pedig 21 napra otthonukban karanténba helyezték.
Adrian Streinu-Cercel, az intézet igazgatója hétfőn elmondta, 99 százalékos bizonyossággal kizárható, hogy a súlyos hasmenéssel és vért tartalmazó széklettel kórházba utalt páciens Ebola-fertőzött. A járványügyi szakértő hozzátette, a fertőzés teljes kizárása érdekében a férfitól vett biológiai mintákat eljuttatják a németországi Ebola-laboratóriumba, de a maláriadiagnózis beigazolódása után nem áll már fenn annak a veszélye, hogy a páciens a gyilkos vírussal fertőzött volna meg bárkit, akivel érintkezésbe került.
A szakember szerint az Ebola lappangási időszakban amúgy sem ragályos, és a páciens irodai munkát végzett Nigéria fővárosában, Abujában, így nem kerülhetett érintkezésbe azokkal a betegekkel, akiket az ország déli részén, a fővárostól 700 kilométernyire lévő Lagosban fertőzött meg az Ebola-vírus.
Közben újabb betegről derült ki Nigériában, hogy biztosan Ebola-vírus fertőzte meg, így vele együtt nyolcra emelkedett a betegségtől szenvedők száma az afrikai országban. Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az Ebola nem olyan, mint egy influenza, megfertőződni csak tüneteket mutató egyéntől lehet, azt is úgy, hogy kontaktusba kerülünk valamilyen testváladékával.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!