
Nicușor Dan két lehetőséget vázolt a helyi adók sorsát illetően
Fotó: Presidency.ro
Észszerűtlennek tartja Nicușor Dan államfő, hogy a polgármesterek a jelenlegi helyzetben „többet kérjenek, mint amennyiből 2025-ben gazdálkodhattak”.
2026. január 30., 10:312026. január 30., 10:31
Nicușor Dant egyebek mellett arról kérdezték a Digi24 televíziónak adott csütörtök esti interjúban, hogy a polgármestereknek van-e okuk attól tartani, hogy a helyi adókból befolyó összegek jelentős része az állami költségvetésbe kerül.
Válaszában az államfő rámutatott, természetesnek tartja, hogy az elöljárók ragaszkodnak a projektjeikhez, hiszen törekednek a kampányban tett ígéreteik betartására,
Nicușor Dan szerint folynak a tárgyalások mind a jövedelemadóból visszaosztott összegekről, mind a helyi adókról és illetékekről, amelyek 50, esetenként 100 százalékkal nőttek.
– idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.

A tavaly év végén megemelt helyi adóknak a csökkentését kéri az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) háromszéki szervezete. Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Csíkszereda után a héten Székelyudvarhelyen is utcai tiltakozásra készülnek.
Jelentős mértékben emelkednek július 1-jétől a közlekedési szabályok megszegéséért kiszabott bírságok. A „frissített” büntetéslistát a minimálbér változásaihoz kötötték, amelynek bruttó értéke idén nyártól 4325 lejre nő.
Az egészségügyi ellátás költségei miatt a romániai lakosság inkább halogatja az orvosi vizsgálatokat; tízből nyolcuk állítja, hogy hamarabb menne orvoshoz, ha részletfizetéssel rendezhetné a számlát – derül ki egy felmérésből.
Elégedetten nyilatkozott Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti üléséről, amelyen sikerült megtalálni a megoldást a PSD által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Sikerült megoldást találniuk a kormánykoalíció pártjainak a költségvetés elfogadását akadályozó vitákra – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
Radu Miruță védelmi miniszter bejelentése szerint a hadsereg búvárai egy újabb áldozat holttestét emelték ki a Midia kikötőtől 8,6 kilométerre elsüllyedt, 26 méteres mélységben levő vontatóhajóból.
Felfüggesztette szerdán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága a 2026-os költségvetés tervezetének vitáját.
Kelemen Hunor elutasítja az „erőfitogtatás” gondolatát a koalícióban, és úgy véli, hogy a feszültségek ellenére a költségvetést el fogják fogadni.
Többórás szünet után megismételték a szavazást a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában a PSD a munkaügyi minisztérium 2026-os költségvetését módosító javaslatáról, az eredmény azonban megegyezett az előző voksoláskor jegyzettel.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Alina Gorghiu képviselő szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem mérlegeli a kormányból való kilépést, mivel a politikai felelősség számukra fontosabb a választási számításoknál.
szóljon hozzá!