
Kereskedelmi társaságként, önálló ügyvitelű vállalatként vagy akár civil szervezetként is működhetnének a kórházak, az ilyen jellegű átszervezést ugyanis lehetővé teszik a romániai jogszabályok – nyilatkozta tegnap Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter.
2013. szeptember 23., 15:412013. szeptember 23., 15:41
Az egészségügyi tárca vezetője szerint a módosítással a kórházak „felelős intézményekké” válnának. „Az átszervezés jelentősen növelné az intézmények fejlődési lehetőségét, hiszen míg egy állami intézmény nem igényelhet például bankhitelt, addig egy gazdasági egység megteheti ezt, de ezzel együtt a felelőssége is nagyobb lenne. A kórházak ugyanakkor továbbra is a közszférában maradnának, vagyis a szaktárcának, a megyei vagy a helyi önkormányzatnak lennének alárendelve mostani státusuk szerint” – magyarázta Nicolăescu. A miniszter szerint a kórházaknak mindenképpen gazdasági elvek szerint kellene működniük, a vállalkozói szférát pedig jobban fel kellene készíteni az állami szférával való együttműködésre. A tárcavezető úgy fogalmazott: a vállalkozói közeg az, amely a legtöbb adót és illetéket befizeti „a nem túl gazdag költségvetésbe.” „Közintézményként a kórházak működése merev és korlátozott, így a lakosság ezzel szembeni elégedetlensége is érthető, a magánszféra bevonásával azonban kiiktathatnánk a hibákat” – vélekedett a tárcavezető.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!