Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács megrendelésére készült felmérésről Asztalos Csaba, a testület elnöke úgy nyilatkozott, míg a romákkal kapcsolatosan nem változott a román társadalom ellenérzése, a magyar kisebbséggel szemben további enyhülés tapasztalható. Erre utal az is, hogy a romákat a megkérdezettek többsége „tolvaj”, „mocskos” és „lusta” jelzőkkel illette, a magyarokkal kapcsolatosan már pozitív volt a vélemények többsége, szorgalmasnak és civilizáltnak jellemezve őket. A romákról alkotott negatív képnek az a magyarázata, hogy törvényszegőknek tartják őket, akiket ki sem szabad engedni az országból (71 százalék), vagy külön iskolákba kell izolálni őket (23 százalék). A megkérdezettek többsége szerint a közintézményben, valamint az egészségügyi intézményekben érte őket legtöbbször hátrányos megkülönböztetés, ami Asztalos szerint bizonyítja, hogy mind a közszférában, mind az egészségügyben alacsony a szolgáltatások színvonala. A szexuális kisebbségek tagjairól rossz véleménynyel van a megkérdezettek 68 százaléka, legtöbbjük bizonyos jogok megvonásával büntetné a homoszexuális kapcsolatokat. A lakosság megközelítőleg egyharmada úgy tudja: a homoszexualitás HIV-fertőzéssel jár.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).