
Fotó: Krónika
Az államfő este, a döntést indokló televíziós beszédben elmondta: a pártok több ízben is ígéretet tettek a választási törvény módosítására, ám ezt a hétfőre kitűzött határidőig nem tették meg. Emellett úgy vélte, az új rendszer felelősebb gondolkodásra készteti a pártokat a képviselőjelöltek megnevezésekor. Egyúttal a politikai osztály megreformálásának szükségességét is hangoztatta.
Korábban Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás pártelnök szenátusi alelnöki minőségében úgy nyilatkozott, a választási rendszer módosításáról szóló jogszabály tervezetét jövő szerdán vagy csütörtökön bocsáthatják végszavazásra a felsőházban, ezt megelőzően, hétfőn és kedden pedig megvitatják a dokumentumot. A tervezetet még 16-án fogadta el a választási törvény kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság.
A nagyobbik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) központi politikai bizottsága hétfőn felhatalmazta a kabinetet, hogy kormányzati felelősségvállalással bocsássa a törvényhozás elé a jogszabálytervezet szövegét. Az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlament előtt egy általános politikai programért, nyilatkozatért vagy törvénytervezetért. Az alaptörvény előírásai szerint a kormány megbukik, ha a parlament megszavazza a felelősségvállalástól számított három napon belül benyújtott bizalmatlansági indítványt. Ha a törvényhozás elutasítja az indítványt, a törvénytervezet elfogadottnak számít.
Corneliu Vadim Tudor tegnap bejelentette: amennyiben a kormány valóban felelősséget vállal a törvényért, pártja bizalmatlansági indítványt nyújt be. Cristian Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője ugyanakkor bejelentette: pártja nem kívánja akadályozni a választási törvény módosítását, és nem szavazza meg az ebben a témában benyújtandó bizalmatlansági indítványt.
A kormányfő közben bejelentette, olyan választási törvényt kell elfogadni, amely nem hagyja parlamenti képviselet nélkül a polgárok ötven százalékát. Tăriceanu ezért bejelentette, továbbra is a Pro Democratia Alapítvány által kidolgozott vegyes rendszert támogatja, amely szerint a képviselők egy részét egyéni kerületben választanák meg, a fennmaradó mandátumokról azonban továbbra is listás szavazás útján döntenének. A parlament elé ezt a változatot terjesztették be, és ez élvezi a legszélesebb támogatottságot. A kormányfő megerősítette: támogatja az egyéni választókerületek bevezetését, azt azonban nem, hogy népszavazás döntsön a kérdésben.
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a tiszta egyéni választókerületes rendszer a legnagyobb pártnak kedvez. A politikus úgy véli, ez a rendszer még inkább eltávolíthatja a törvényhozást a választóktól. Egyúttal elutasította, hogy az államfő november 25-ére, az európai parlamenti (EP) választások napjára tűzze ki a népszavazást, mivel ezzel befolyásolná az EP-választások végeredményét.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).