Hirdetés

Nemi kvótát vezettetne be a jövő évi parlamenti választásokra több mint félszáz civil szervezet

Bár az előző két választáson a nők aránya a jelöltlistákon nagyon közel volt a 30 százalékhoz, végül a megválasztott nők aránya 20 százalék alatt maradt •  Fotó: Románia parlamentje

Bár az előző két választáson a nők aránya a jelöltlistákon nagyon közel volt a 30 százalékhoz, végül a megválasztott nők aránya 20 százalék alatt maradt

Fotó: Románia parlamentje

Ötvennél több civil szervezet és értelmiségi nyílt levélben sürgette a román parlamentet, hogy vezessen be a nemekre vonatkozó kvótát a választási törvényben még a jövő évi voksolás előtt.

Krónika

2023. október 26., 14:542023. október 26., 14:54

A Filia Központ által kezdeményezett, a Nemek Közötti Egyenlőségért Koalíció, illetve a Nők Elleni Erőszak Megelőzéséért és Megfékezéséért Hálózat által támogatott nyílt levélben felidézték: a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) legutóbbi jelentése szerint Románia az utolsó Európában a nemek közötti egyenlőség és utolsó előtti a nők politikai befolyása tekintetében.

A felhívás szerzői támogatásukról biztosították azt a – kétkamarás parlament szenátusa által már elfogadott, képviselőházi jóváhagyásra váró – törvénytervezetet, amely

Hirdetés

kötelezné a politikai szervezeteket, hogy a parlamenti választásokon legalább minden harmadik jelöltjük nő legyen.

A tervezet szerint mind a nők, mind a férfiak esetében legalább 33 százalékos részarányt kell biztosítani a jelöltlistákon, oly módon, hogy

két azonos nemű jelölt után kötelező módon ellenkező nemű jelöltnek kell következnie.

A civilek felhívása szerint egy ilyen „cipzárszerű” megoldás nélkül, önmagában a nemi kvóta megszabása hatástalan. A 2020-as és a 2016-os választásokon a nők aránya a jelöltek összlétszámában nagyon közel volt a 30 százalékhoz, mivel azonban nem „befutó” helyen szerepeltek, a megválasztott nők aránya 20 százalék alatt volt.

Bár a 2020-as parlamenti választásokon nőtt a nők aránya a jelöltek között a 2016-os parlamenti választásokhoz képest, parlamenti szintű képviseletük a 2016-os 19,1 százalékról 18,5 százaléka csökkent,

ezzel Románia a 124. helyet foglalja el a világon – idézi a levél aláíróit az MTI.

Mint ismeretes, a jelenlegi bukaresti parlament mandátuma 2024. decemberben jár le, a parlamenti választásokat várhatóan jövő novemberben rendezik.

korábban írtuk

Nemi alapú kvóták bevezetését javasolják román közméltóságok a nők megfelelő arányú politikai képviselete érdekében
Nemi alapú kvóták bevezetését javasolják román közméltóságok a nők megfelelő arányú politikai képviselete érdekében

Nicolae Ciucă kormányfő szerint a nők megfelelő arányú politikai képviseletére az egyik megoldás a nemi alapú kvóták – legalábbis átmeneti jellegű – bevezetése lenne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
Hirdetés