Nem vohatók felelősségre a kiskorú besúgók

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Interjú Csendes Lászlóval, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács vezetőtestületének tagjával Jogi szempontból nem vonható felelősségre a kommunista titkosszolgálat által behálózott diák, aki a jelentések elkészítésekor még nem töltötte be a 18. életévét, hiszen tevékenységének nem volt politikai rendőrségi jellege – jelentette ki a Krónikának Csendes László. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács tagja elmondta: a CNSAS vizsgálatait gátolja, hogy a Román Hírszerző Szolgálat még mindig nem szolgáltatta át az egykori titkosszolgálat teljes archívumát, noha a kormány erre ígéretet tett a testület második mandátuma elején. Csendes szerint a bizottság emiatt veszít hitelességéből.

2006. július 20., 00:002006. július 20., 00:00

– Szenzációként hatott Cazimir Ionescunak, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) szóvivőjének a bejelentése, miszerint a kommunista titkosszolgálat kiskorúakat is behálózott. Milyen eszközökkel kényszeríthettek rá egy tizenéves diákot arra, hogy együttműködési kötelezettséget vállaljon?
– A kiskorúak behálózása valójában nem új keletű kérdés. A CNSAS már korábban jelezte, hogy diákok is készítettek jelentéseket az egykori titkosszolgálat számára, mindez viszont eddig sajnos elkerülte a nyilvánosság figyelmét. A Szekuritáté tulajdonképpen több módszerrel és megközelítésből igyekezett jelentéstételre kényszeríteni a gyerekeket: akit nem sikerült ígéretekkel elcsábítani, azt fenyegetéssel törték meg. A sarokba szorított kiskorúaknak pedig nem maradt más választásuk, mint elfogadni a Szekuritáté utasításait. Ne felejtsük el, hogy olyan nyomorult rendszer volt ez, amelyben 15 éves gyerekeket is meghurcoltak, letartóztattak.
– Felelősségre vonhatók azok a személyek, akiket kiskorúként szerveztek be?
– Jogi szempontból nem vonható felelősségre az, aki a jelentések elkészítésekor még nem töltötte be a 18. életévét. Másrészt a diákok tevékenységének nem volt politikai rendőrségi jellege, információik jelentéktelenek voltak, a titkosszolgálat pedig nem ezekre alapozva indított vizsgálatokat.
– Hogyan viszonyul a CNSAS a Civic Media Egyesület a sajtó képviselőinek átvilágítását célzó kezdeményezéséhez?
– A lehető legkomolyabban kezeljük a kérdést. De a magyar neveket is felsorakoztató Tiszta hangok II listán olyanok nev is szerepel, akik életkoruknál fogva gyakorlatilag nem működhettek együtt a Szekuritátéval. Vizsgálatainkat meggátolja, hogy a Román Hírszerző Szolgálat még mindig nem szolgáltatta át az egykori titkosszolgálat teljes archívumát, noha második mandátumunk elején a kormány ezt megígérte. Jelenleg hetente szotyogtatnak nekünk iratokat, és nem látjuk át, hogy mennyi anyaggal kellene dolgoznunk.
– Sergiu Andon képviselő, Dan Voiculescu konzervatív pártelnök ügyvédje keresetet nyújtott be a testülethez, melyben követeli, hogy vonják meg Mircea Dinescu szavazati jogát a Voiculescu-ügyet elbíráló bizottságban. Emellett korábban Andon szekusmúlttal vádolta Dinescut. Ez a botrány alaposan megnyirbálja a CNSAS hitelességét.
– Az átvilágítóbizottság nem a Felix- és Dominik-botrány miatt veszített hiteléből, hanem amiatt, hogy megfelelő iratok hiányában még ma sem derítheti ki az igazságot. Míg Németországban vagy Magyarországon a hasonló testületek rendelkezésére megfelelő dokumentációt bocsátottak, nálunk elfogadhatatlan módon ez ma sem következett be.
– Igaz, hogy ismét átvilágítják Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás pártelnököt, akit Nicolae Oniºoru elnöklete idején mentettek fel a szekusmúlt gyanúja alól? A mostani eljárás során több adattal rendelkeznek a politikusról?
– Nem állíthatom, hogy a mostani vizsgálatok során fényt derítünk C. V. Tudor szekusmúltjára. Hangsúlyozom: amíg nem rendelkezünk megfelelő iratokkal, addig a gyanúsítgatások boszorkányvadászattá válhatnak.


Bűnvádat emelnének
a toborzó tisztek ellen
A kommunizmus bűneit vizsgáló kutatóintézet bűnügyi eljárást szorgalmaz a volt titkosszolgálat tisztjei ellen, akik kiskorúakat toboroztak a Szekuritáté kötelékeibe – jelentette be Stejãrel Olaru történész. A kormányfő tanácsadója szerint a Szekuritáté a kiskorúak bevonásával alaposan megszervezett információs hálózatot akart kiépíteni, a behálózott gyerekekről pedig pszichológiai robotképet készítettek. Olaru ugyanakkor beismerte, nehéz lesz azonosítani a gyerekeket toborzó ügynököket.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni