2009. október 20., 16:442009. október 20., 16:44
Croitoru adja vissza miniszterelnöki megbízatását az államfőnek, Traian Băsescu pedig kezdeményezzen új tárgyalásokat a pártokkal Johannis kinevezéséről – így összegeztek az egyeztetés végén a 65 százalékos parlamenti többséggel bíró ellenzék vezetői. Lucian Croitoru, akit Traian Băsescu államfő a múlt héten bízott meg az új kormány megalakításával, külön-külön kívánt találkozni a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a szociáldemokrata-konzervatív szövetség (PSD-PC), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójának küldöttségével, de az ellenzéki erők a hétvégén úgy döntöttek, hogy együtt találkoznak a kormányfőjelölttel a szenátusban.
A mintegy félórás találkozó a pártok előzetes bejelentéseihez híven formálisnak bizonyult, a liberálisok, a szociáldemokraták, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői pedig egyhangúlag leszögezték: nem támogatják Lucian Croitorut, akinek azt javasolták, adja vissza megbízatását az államfőnek.
„Azt ajánlottuk Croitoru úrnak, hogy szálljon ki ebből a politikai színjátékból. Egyhangúlag és egyértelműen a tudomására hoztuk, hogy nem biztosítjuk számára a többséget a parlamentben. Mi továbbra is kiállunk amellett, hogy Klaus Johannis legyen ideiglenesen a miniszterelnök” – mondta a találkozó végén Mircea Geoană, a PSD elnöke. Hozzátette: a három alakulat és a nemzeti kisebbségek frakciója levélben kéri Traian Băsescu elnököt, hogy vonja vissza Croitoru jelölését és kezdeményezzen új tárgyalásokat a kormányfő kinevezésével kapcsolatban.
| Markó Béla szerint hamisak azok a vádak, amelyek szerint az RMDSZ megállapodott volna a PDL-vel a bizalmi szavazás előtt, majd elárulta volna a pártot a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány múlt keddi szavazásakor. Az RMDSZ szövetségi elnöke rámutatott: nem lehet szó árulásról, hiszen az RMDSZ nem csupán aláírta az indítványt, de egyik kezdeményezője is volt, így természetes, hogy megszavazta azt a bizalmi szavazáson. |
Hasonlóan nyilatkozott Ludovic Orban PNL-alelnök is, akinek elmondása szerint az a benyomása támadt a találkozón, hogy Croitoru rendkívül kellemetlen helyzetben van. „Nem értettem, hogyan képzelheti, hogy megszerezheti a parlamenti többség támogatását, hiszen egyértelmű, hogy csak a Demokrata Liberális Párt (PDL) áll mellette, nem önszántából, hanem az államfői hivatal parancsára” – fogalmazott Orban.
„Meghallgattuk Croitoru urat, aki megpróbálta összegezni az ország gazdasági helyzetét, és néhány ígéretet tett a válsághelyzet megoldásával kapcsolatban, végül megerősítettük támogatásunkat Klaus Johannis iránt” – nyilatkozta a találkozó végén Markó Béla RMDSZ-elnök.
Lucian Croitoru az egyeztetést követően közölte, arról igyekezett meggyőzni az ellenzéki pártokat, hogy vélekedésükkel ellentétben nem csupán báb Basescu elnök kezében, hanem ő jelenti a megoldást a kisebbségi PDL-kormány megbuktatása nyomán kialakult helyzetben. Azt ugyanakkor nem kívánta kommentálni, hogy visszaadja-e megbízatását az államfőnek. „Megpróbáltam meggyőzni őket: Elmagyaráztam nekik, milyen a gazdasági helyzet, mennyire gyorsan alkalmazkodnak a pénzpiacok a politikai helyzethez, és arról, mennyire nehéz 3,5 millió eurónak megfelelő összegre szert tenni. Olyan dolgokat mondtam el nekik, amelyekről a sajtó előtt nem beszélhetek, de ők vannak döntési pozícióban” – ecsetelte a kijelölt kormányfő.
Croitoru azt is közölte, hogy a megbeszélést követően a még ügyvezető kormányként kisebbségben kormányzó PDL-hez ment további egyeztetésekre. Közölte, mivel az alkotmány tíz napot biztosít számára a kormányalakításra, szeretné mind a tíz napot kihasználni. Hozzátette, szerinte iteratív folyamatról van szó, ezért nyitott az újabb egyeztetésekre.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).