Hirdetés

Nem jutott közös nevezőre a kormány a tanügyi szakszervezetekkel

Süketek párbeszédéhez hasonlítható a kormány, az oktatási minisztérium és a tanügyi szakszervezetek képviselői által a pedagógusok bérköveteléséről, valamint a tanévkezdésről folytatott vita. Miközben a tanügyben dolgozók érdekvédelmét ellátó országos szakszervezetek vezetői tegnap újfent megerősítették, bojkottálják a holnapi tanévkezdést, Traian Bãsescu államfő és Mihail Hãrdãu tárcavezető arról igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a tanévnyitó zavartalan lesz. A tanügyi szakszervezetek azonban határozottan kitartanak a kormányilletékesek elé tárt, az utóbbiak által pedig visszautasított követelés mellett. Cãtãlin Croitoru, az Országos Tanügyi Szakszervezet (FEN) elnöke tegnap közölte: felkérték Traian Bãsescu elnököt, közvetítsen annak érdekében, hogy megoldódjék a tavalyi munkakonfliktushoz hasonló, sztrájkhangulattal fenyegető állapot. A szakszervezeti vezető szerint erre abban az esetben nyílna lehetőség, ha a kormány jövő évben két részletben ötven százalékkal emelné a tanügyi alkalmazottak bérét: 2007 áprilisától húsz, október elsejétől pedig 30 százalékkal. Croitoru úgy véli, csakis így valósulna meg a tanügyi dolgozók reálértékben mért 18 százalékos fizetésnövekedése. Csakhogy Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő tegnap alaptalannak és komolytalannak nevezte a követelést.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. szeptember 14., 00:002006. szeptember 14., 00:00

A miniszterelnök felkérte a szakszervezeteket, értékeljék át korábbi javaslatukat, és hozakodjanak elő olyan „életképes” kezdeményezéssel, amely gazdasági szempontból elfogadható és fenntartható. Egy nappal korábban egyébként Sebastian Vlãdescu pénzügyminiszter 6,25 százalékos évi átlagos fizetésemelést ajánlott, amit a kormány úgy hajtana végre, hogy jövő év áprilisától hét százalékkal, október elsejétől pedig 13 százalékkal emelné a béreket. Ennél nagyobb emelést a tárcavezető szerint nem lehet végrehajtani az infláció jelentős növekedése nélkül. Ám a tanügyi szakszervezetek vezetői – a 2007-re előrevetített 4,5 százalékos inflációs rátát figyelembe véve – határozottan visszautasították az általuk tisztességtelennek nevezett ajánlatot, mondván: a Tãriceanu-kabinet kínálata valójában nem több évi kétszázalékos átlagos növekedésnél. Az érdekvédelmi szervezetek vezetőit az sem hatotta meg, hogy a pénzügyminiszter hitet tett a kormányprogram terve mellett, miszerint a 2004 és 2008 közötti időszakban reálértékben öszszesen hatvanszázalékos emelést hajt végre az oktatásban dolgozók számára. Traian Bãsescu és Mihail Hãrdãu – aki különben a csíkszeredai ünnepségeken vesz részt – optimista nyilatkozata dacára a szakszervezetek leszögezték: tartják magukat korábbi bejelentésükhöz, így a romániai pedagógusok többsége nem vesz részt a pénteki tanévnyitón, és a bojkottal párhuzamosan tüntetést rendeznek Bukarestben, arról pedig a későbbiekben döntenek, hogy sztrájkot hirdetnek-e. Az erdélyi megyék többségében különben a tanügyi szakszervezetek jelezték, csatlakoznak a szeptember 15-i bojkotthoz. Kivételt mindössze Szatmár megye képez, ahol a pedagógusok a gyermekek érdekét előtérbe helyezve ellenzik a tiltakozás eme formáját, többségük azonban itt is jelezte: általános sztrájk kihirdetését már támogatják.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés