„Eddig még egyetlen bíróság sem nyilvánította az Európai Unió elõírásaival ellentétesnek\" – szögezte le Vosganian. A miniszter szerint csak azután érdemes arról beszélni, megsérti-e az ország az uniós jogszabályokat, hogy a kormány módosította a törvényt. „Addig semmilyen törvényes alap nincs a pénzösszeg visszafizetésére\" – mutatott rá. Közölte, az országnak februárig kell megállapodásra jutnia az EU-val a regisztrációs díjról, ezért a kormány január végéig módosítja a vonatkozó jogszabályt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy lemondani akkor sem fognak róla. „Mind a kormányfõ, mind jómagam világosan fogalmaztunk: a kormány nem kívánja módosítani az adó fenntartásáról kialakított álláspontját, és ezt az Unió adó- és vámügyi biztosával, Kovács Lászlóval is közöltük. Az EU-t jellemzõ udvarias nyelvezetben azt is a tudomására hoztuk, hogy az általa tett kijelentések felkavarták a kedélyeket Romániában, ugyanakkor a helyzet tisztázásáig tartózkodunk a kommentálásuktól. Akkor tisztázhatjuk az adónem pénzügyi vonzatait is\" – hangoztatta Vosganian. Mint arról beszámoltunk, Kovács László a múlt héten kijelentette, Romániának mindenképpen vissza kell fizetnie a regisztrációs adóból befolyt, több mint kétszázmillió eurós pénzösszeget, ha módosítja a vonatkozó jogszabályt. A román fél a környezetvédelem fontosságával indokolja az adónem megtartását, a bukaresti álláspont szerint ugyanis a használt autókra kirótt magasabb regisztrációs díj gátat vet annak, hogy az országot elárasszák a külföldrõl behozott régi jármûvek. Vosganian közölte, a módosítások értelmében a megállapított adót meg lehet majd fellebbezni, emellett kedvezõbb arányt kívánnak kialakítani annak mértéke és a jármûvek maradványértéke között. Az Európai Bizottság szerint ugyanis az autó értéke már a bejegyzés pillanatától csökkenni kezd. A gazdasági tárca küldöttsége a jövõ héten utazik Brüsszelbe, hogy az adójogszabály módosításáról tárgyaljon az Európai Bizottság képviselõivel.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.