Hirdetés

Nem vezettek eredményre a tárgyalások a kormánnyal, folytatódik a fuvarozók és gazdák demonstrációja

Marcel Ciolacu miniszterelnök vezetésével ült tárgyalóasztalhoz kormánydelegáció a fuvarozók és gazdák képviselőivel, de egyelőre nem jártak eredménnyel a megbeszélések •  Fotó: Gov.ro

Marcel Ciolacu miniszterelnök vezetésével ült tárgyalóasztalhoz kormánydelegáció a fuvarozók és gazdák képviselőivel, de egyelőre nem jártak eredménnyel a megbeszélések

Fotó: Gov.ro

Megbeszélést folytatott pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök a közúti fuvarozók és a gazdák képviselőivel a kormány sajtóirodájának tájékoztatása szerint, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. A közúti fuvarozók és a gazdák utcai tiltakozásuk folytatása mellett döntöttek.

Hírösszefoglaló

2024. január 12., 19:262024. január 12., 19:26

2024. január 12., 20:452024. január 12., 20:45

A bukaresti kabinet közleménye szerint a találkozón a kormányfő hangsúlyozta, hogy csak párbeszéddel lehet megoldásokat találni a két ágazat képviselői által felvetett problémákra. „Önökhöz hasonlóan a kormány is azt akarja, hogy hatékonyan működjenek a dolgok. A kabinet nyitott a megfelelő, korrekt és gyakorlatba ültethető megoldásokra” – idézték a közleményben Ciolacut.

Egyelőre arra jutottak a felek, hogy a jövő héten „szekciókra” bontva folytatják az egyeztetéseket.

Hirdetés

Az egyeztetésen megállapodtak abban, hogy január 15-én, hétfőn az illetékes minisztérium képviselőinek részvételével összeül a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó munkacsoport, kedden a szállításügyi ágazatban hatáskörrel rendelkező tárcák illetékesei tartanak egyeztetést, január 17-én, szerdán pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások témájában lesz megbeszélés. Ezt követően a felek folytatják a párbeszédet, hogy mielőbb elő tudják készíteni az esetleges jogszabály-módosításokat – szerepel a közleményben.

A pénteki egyeztetésen Marcel Ciolacu miniszterelnök mellett Marian Neacşu kormányfőhelyettes, a miniszterelnöki kancellária vezetője, Alexandru-Mihai Ghigiu, valamint Rareş Hopincă bukaresti prefektus is részt vett. Csütörtökön a Romániai Szállítmányozók Szövetségének (FORT) küldöttsége tárgyalt a KGFB árának korlátozásáról Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterrel, de nekik sem sikerült megegyezniük; azok az egyeztetések is a jövő héten folytatódnak. Pénteken több gazdaszervezet közös közleményben vállalt szolidaritást a spontán megmozdulás résztvevőivel, és arra figyelmeztette a döntéshozókat, hogy a tiltakozási hullám országos méreteket ölthet, ha nem találnak megoldást a gazdák követeléseire.

korábban írtuk

Pénteken is tüntetnek a fuvarozók és a gazdák, jövő héten Bukarestbe vonulnának
Pénteken is tüntetnek a fuvarozók és a gazdák, jövő héten Bukarestbe vonulnának

Pénteken már harmadik napja folytatódik a fuvarozók és a gazdák tiltakozó akciója Romániában, a megmozdulásokban több tucatnyi fuvarozó cég járművei vesznek részt Bukarest körgyűrűjén és több megyében.

Utcai tiltakozásuk folytatása mellett döntöttek a közúti fuvarozók és a gazdák a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel folytatott péntek délutáni egyeztetést követően.

Dănuţ Andruş, a fuvarozók és a gazdák küldöttségének egyik tagja a kormánypalotából való távozásakor azt nyilatkozta, szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy hétfőtől kezdődően az illetékes minisztériumok és intézmények képviselőiből álló munkacsoportok foglalkoznak majd problémáik megoldásával. „A tüntetés folytatásáról mindenki maga dönt. Mi úgy határoztunk, hogy az utcán maradunk” – fogalmazott.

Hozzátette, a Victoria-palotában tartott egyeztetésen a közúti fuvarozók és a gazdák is képviseltették magukat. A delegáció tagjai beszámolnak társaiknak a megbeszélésen elhangzottakról, majd döntenek a következő lépésekről.

Dănuţ Andruş azt is elmondta, hogy összesen negyven követelésükre várnak megoldást az illetékes hatóságoktól.

Mint ismert, munkagépekkel és nehézgépjárművekkel felvonuló gazdák, illetve fuvarozók előre nem bejelentett tüntetései okoznak fennakadásokat a közlekedésben Bukarest körgyűrűjén és az ország más nagyvárosainak környékén. A harmadik napja tartó, egyre nagyobb méreteket öltő, főleg forgalomlassításban megnyilvánuló megmozdulás résztvevői állításuk szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (KGFB) drágulása és az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak. Azt is sérelmezik, hogy az ukrán gabonát a román utakon külföldre szállító, és a konstancai kikötőt eltorlaszoló kamionokat a hatóságok szerintük nem ellenőrzik ugyanolyan szigorral, mint a többi járművet. A gazdák és fuvarozók a bukaresti kormány székhelye elé akartak vonulni, amit csütörtök este a csendőrség megakadályozott.

A tüntetők azt hangoztatták, hogy azért nem jelentették be a demonstrációt, mert spontán tüntetésről van szó, Cătălin Predoiu belügyminiszter szerint viszont a csendőrség törvényesen járt el, mivel a nehéz járművek csak külön engedéllyel közlekedhetnek a fővárosban, amivel – minthogy a megmozdulást nem jelentették be előre – a tüntetők nem rendelkeztek.

korábban írtuk

A nagylaki határátkelőhöz vezető utakon is akadályozzák a forgalmat a tiltakozó gazdák
A nagylaki határátkelőhöz vezető utakon is akadályozzák a forgalmat a tiltakozó gazdák

Forgalomlassítással tiltakozott péntek délben összesen mintegy 50 munkagéppel több mezőgazdasági termelő a nagylaki határátkelőkhöz vezető főutakon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés