
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Továbbra sem sikerült megállapodásra jutnia a bukaresti kormánykoalíciót alkotó két pártnak arról, hogyan fussanak neki az önkormányzati választásoknak Bukarestben.
2024. március 15., 10:252024. március 15., 10:25
2024. március 15., 10:392024. március 15., 10:39
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői csütörtökön este arról ugyan megállapodtak, hogy a hat bukaresti kerületben közös polgármester-jelöltet indítanak, de a személyekről nem született megállapodás.
Arról sem született döntés, hogy közös főpolgármester-jelöltet állítanak, vagy külön indulnak.
A két vezetői hétfőn folytatják az egyeztetést.
A csütörtöki kormányülés előtt Marcel Ciolacu miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy ha az a döntés születik, hogy a PSD és PNL külön jelöltet indítson, akkor a szociáldemokraták Gabriela Fireát, a liberálisok pedig Sebastian Burduját fogják támogatni. Ha pedig közös jelölt mellett döntenek, az illető egy harmadik személy lesz.
Lucian Romaşcanu, a PSD szóvivője csütörtök este kijelentette, hogy
A România Tv-nek nyilatkozó politikus szerint a helyzet nagyon bonyolult.
Elmondta, megérti, hogy Gabriela Firea (a fővárosi pártszervezet elnöke, korábbi főpolgármester – szerk. megj.) nagyon feldúlt, mert ő a legjobb a PSD lehetséges jelöltjei közül, de nem tudna szavazatokat gyűjteni a liberális szavazótáborból, emiatt nem lenne megfelelő közös jelöltként.
Hozzátette,
A helyzet azért bonyolult, meg néhány napja Nicușor Dan, Bukarest USR-es főpolgármestere nyilvánosságra hozta egy felmérés eredményét, amely szerint Cristian Popescu Piedone, Bukarest 5. kerületének polgármestere végezne az első helyen a választáson, és ő lenne a második.
A korábban a PSD színeiben megválasztott Piedone kénytelen volt megszakítani polgármesteri teendőit, miután 2022-ben a működési engedélyek kiadása körüli törvénytelenségek miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélték a Colectiv nevű klubban bekövetkezett tragikus tűzvész után indult perben.
2023 júniusában ugyanakkor egy újabb bírósági ítélet kimondta, hogy nem követte el a bűncselekményt, amely miatt egy évre és egy hónapra börtönbe zárták, így még abban a hónapban visszahelyezték a polgármesteri tisztségbe.
A PSD jelezte: nem hajlandó Piedonét támogatni.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!