
Fotó: Wikipédia
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtökön bejelentette, hogy a következő időszakban esedékes megbeszéléseken nem tárgyalnak az államfővel és a többi párttal miniszteri tisztségekről vagy más kormányzati posztokról.
2025. május 22., 18:342025. május 22., 18:34
Közleményük szerint ezeken a találkozókon kizárólag az egyes pártok politikai álláspontját szeretnék megismerni, hogy a tények ismeretében dönthessenek az esetleges kormányra lépésről.
Ám csak akkor vesznek részt a kormánykoalícióban, illetve csak akkor támogatnak egy kisebbségi kormányt a parlamentből, ha nem csökken a helyi önkormányzatok beruházásainak támogatása, és nem állnak le a versenytárgyalás, tervezés vagy kivitelezés különböző szakaszaiban lévő autópálya-építések.
A párt közölte azt is, hogy nem fogják támogatni a nyugdíjasok, valamint az alacsony és közepes jövedelműek vásárlóerejét csökkentő intézkedéseket. Ezzel összefüggésben a PSD kategorikusan kizárja a munka adóterhének növelését vagy az állami nyugdíjakat terhelő adók emelését.
Közleményében a PSD hangsúlyozta: a politikai párbeszédnek a kormány elmúlt három évben elért, „tagadhatatlan” eredményeinek elismeréséből kell kiindulnia. Emlékeztettek arra, hogy ezekben az években emelkedett legnagyobb mértékben a romániaiak jövedelme, ebben az időszakban történtek Románia történelmének legnagyobb beruházásai, és szintén ebben az időszakban fejlődött a legnagyobb ütemben a közlekedési infrastruktúra – írta az Agerpres.

Jelen pillanatban a Szociáldemokrata Pártban (PSD) a legtöbben a konstruktív ellenzéki szerepvállalást tartanák követendőnek – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
szóljon hozzá!