Hirdetés

Nem indul újra a roncstraktorprogram: decembertől uniós pénzből juthatnak gépekhez a kisgazdák

roncstraktor

A roncstraktorprogram helyett uniós pályázatot ajánl a gazdáknak a szakminisztérium

Kormányzati információk szerint idén nem indul újra a májusban leállított roncstraktorprogram. Helyette december 1-jén a kisgazdák számára meghirdetendő DR-14-es intézkedést ajánlják, amelynek keretében 50 ezer euró összegű támogatás igényelhető mezőgazdasági gépvásárlásra is. A Krónika által megkérdezett szakpolitikus megerősítette, hogy a kormány csak azokat a gazdákat támogatná, akik valamilyen mezőgazdasági vállalkozás keretében termelnek, így a roncstraktorprogramból is csak vállalkozók részesülnének.

Makkay József

2025. október 02., 07:592025. október 02., 07:59

Továbbra is teljes a bizonytalanság a roncstraktorprogram újraindítása körül. Mint ismeretes, a május 12-én a Környezetvédelmi Alap (afm.ro) honlapján elindított roncstraktorprogramot a startot követően pár perccel műszaki problémákra hivatkozva érvénytelenítették. Az online pályázatot benyújtó több ezer gazda körében ez hatalmas felháborodást keltett.

A környezetvédelmi minisztérium illetékesei akkor azzal próbálták nyugtatni a közvéleményt, hogy a túlterhelés miatt az informatikai rendszer meghibásodott, amit a szakemberek rövid idő alatt kijavítanak, így a program folytatódni fog.

Hirdetés

A meghirdetett program szerint az igényelhető támogatás az új traktor és/vagy mezőgazdasági gép vételárának 65 százaléka, a fiatal gazdák esetében pedig 80 százaléka lett volna. Az összeg elnyerésének feltétele az önrész kifizetése mellett egy használt mezőgazdasági gép leadása volt. A mezőgazdasági termelők legfeljebb 55 ezer euró értékű gép vásárlására igényelhettek volna támogatást.

A program leállítása óta eltelt közel öt hónap során a gazdák mindhiába érdeklődtek a roncstraktorprogram lehetséges újraindításáról, mivel kormányhatározat híján a Környezetvédelmi Alap nem tudta újra napirendre tűzni.

Úgy tűnik, a megszorítások miatt erre egyhamar nem is kerül sor. A Krónika érdeklődésére Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, az alsóház mezőgazdasági szakbizottságának tagja megerősítette, hogy egyelőre nincs szó a roncstraktorprogram újraindításáról, mivel hiányzik a szükséges pénzügyi keret.

Magyar Lóránd: a kormány fontolgatja a mezőgazdaság fiskalizálását

Kérdésünkre, hogy ez összefüggésben áll-e a román sajtóban felröppent hírrel, miszerint a bukaresti kormány előbb fiskalizálná a mezőgazdaságot, vagyis bejegyzett vállalkozói forma nélküli termelők nem juthatnának többé a roncstraktorprogramhoz hasonló román állami vagy uniós támogatáshoz, az RMDSZ szakpolitikusa úgy fogalmazott, hogy ez is szerepel az Ilie Bolojan-féle kormányprogramban, de erről még nem született egyezség a koalíciós pártok között.

korábban írtuk

Roncstraktor program: a gazdáknak kell feltölteniük adataikat a pályázati rendszerbe
Roncstraktor program: a gazdáknak kell feltölteniük adataikat a pályázati rendszerbe

A mezőgazdasági minisztérium május 31-ig elindítja a tavaly beharangozott roncstraktor programot. A falugazdász hálózat tájékoztatása szerint a roncstraktor program keretében pályázó gazdáknak maguknak kell feltölteniük az iratokat a rendszerbe.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt változat szerint évente legfeljebb 5000 euró állami támogatás lenne igényelhető őstermelők számára, és az ennél nagyobb összegű agrártámogatást csak valamilyen vállalkozási formában működő gazdálkodó kaphatná meg.

Magyar szerint a jelenlegi pénzügyi válságban érthető, ha a kormány növelni akarja a bevételeit, az RMDSZ azonban nem támogatja a kisgazdák további terheit, mert ez oda vezetne, hogy a termelői igazolvánnyal rendelkező kistermelők közül sokan felhagynak a gazdálkodással.

„Nem azokkal a gazdákkal van gond, akik néhány hektáron termelnek és piacolnak – számukra elviselhetetlen lenne a kisvállalkozással járó bürokrácia –, hanem azokat a nagyobb termelőket kellene megcélozni, akik vállalkozói háttér nélkül több ezer juhot, több tucat tehenet tartanak, vagy nagy kiterjedésű földterületeken termelnek őstermelői igazolvánnyal. Amennyiben a mezőgazdaság fiskalizálását bevezetik, a kormánynak meg kell találnia azt a köztes utat, amely védi a kistermelőket, ugyanakkor adózás alá vonja a nagyobb volumenű mezőgazdasági tevékenységet folytatókat, akik jelenleg kibújnak az adózás alól” – fogalmazott portálunknak az állatorvosi végzettségű Szatmár megyei szakpolitikus.

Jövőre indulhat újra a roncstraktorprogram, kizárólag agrárvállalkozások számára

Az Agro TV információi szerint a roncstraktorprogram idén már nem fog újraindulni, helyette viszont a szakminisztérium a kisgazdák számára december 1-jétől meghirdetett új uniós pályázatot, a DR-14-es intézkedést ajánlja. Az uniós kiírásra a szakminisztérium 108 millió eurót különített el. A vissza nem térítendő támogatás maximális összege 50 000 euró/projekt, a támogatási intenzitás legfeljebb 85% – a kistermelők önrésze 15% –, és összesen 2160 gazda részesülhet belőle.

roncstraktor Galéria

A program leállítása óta eltelt közel öt hónap során a gazdák mindhiába érdeklődtek a roncstraktorprogram lehetséges újraindításáról

Fotó: Gazda Árpád

A finanszírozási vonal azoknak a kisgazdáknak szól, akik bővíteni szeretnék mezőgazdasági tevékenységüket. A támogatás felhasználható gépek, berendezések beszerzésére, illetve olyan beruházásokra, amelyek növelik a termelékenységet és a hozzáadott értéket a gazdaságban. A román mezőgazdasági televíziónak nyilatkozó szaktanácsadó szerint

az uniós pályázati kiírás nagyrészt átfedi a roncstraktorprogramot, ezért alternatívát jelenthet ama kisgazdák számára, akik új traktorokat és gépeket szeretnének vásárolni.

A megszorító intézkedésekről elhíresült román kormányprogram előírja a nemzeti és uniós finanszírozások közötti átfedések csökkentését. Emellett a kormány igyekszik megszüntetni a természetes személyeknek szánt programokat, és a megmaradó finanszírozási intézkedéseket inkább adózott jogi formákhoz kívánja irányítani, mint például jogi személyekhez, egyéni vállalkozókhoz (PFA) vagy egyéni cégekhez.

  • Az Agro TV információi szerint ha jövőre újraindul a roncsprogram, az kizárólag jogi személyiséggel rendelkező gazdák számára lesz elérhető.

  • Ahol átfedés van a kormányzati és az uniós programok között, ott megpróbálják a kormányzati forrásokat csökkenteni, hogy a kedvezményezetteket inkább az uniós pénzek felé tereljék.

korábban írtuk

Roncstraktorprogram újratöltve: ki kell szűrni az ügyeskedőket
Roncstraktorprogram újratöltve: ki kell szűrni az ügyeskedőket

Kérészéletűnek bizonyult a környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett roncstraktorprogram, a Környezetvédelmi Alap számítógépes rendszere összeomlott. A portálunk által megkérdezett szakpolitikus szerint a program iránt óriási az érdeklődés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, tizenegy minisztere lehet az új kabinetben

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, tizenegy minisztere lehet az új kabinetben
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
Hirdetés