Nem indít bűnvádi eljárást a román legfőbb ügyészség Traian Băsescu államfő ellen, akit egy szociáldemokrata szenátornak és férjének megzsarolása miatt jelentettek fel a román Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai.
2014. április 19., 12:002014. április 19., 12:00
Az ügyészség pénteki közleménye szerint a vádhatóság eljárást indított az ügyben, de megállapította, hogy az alkotmány mentelmi jogot biztosít az államfőnek, ezért felfüggesztette az eljárás folytatását.
Băsescu a hét elején egy televíziós interjúban jelentette ki, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor jobban tenné, ha polgármester férjének gyanús ügyeire figyelne, „mert megeshet, hogy este már nem találja otthon”. Firea tagja annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak, amely Băsescu lányának 290 hektáros telekvásárlását vizsgálja. Ioana Băsescu egy román állami banktól felvett egymillió euró értékű hitelből vásárolta a telket.
Băsescu ellen Firea külön tett feljelentést, a PSD 175 törvényhozója, Victor Ponta miniszterelnökkel az élen egy másik büntetőjogi keresetet is benyújtott az ügyészséghez. A vádhatóság közlése szerint a két feljelentés ügyében egy vizsgálatot indítottak, de ennek folytatásában ideiglenes akadályt jelent Băsescu mentelmi joga. A román alkotmány alapján az államelnök mentelmi joggal rendelkezik, és a parlament legalább kétharmados többséggel és csak hazaárulás vádja miatt kezdeményezhet ellene vizsgálatot.
Az utóbbi napokban a jobboldali Băsescu és a baloldali Ponta között több éles szóváltás volt, amit politikai megfigyelők az idei romániai EP- és elnökválasztás számlájára írnak.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!