Hirdetés

Nem engedné nyugdíjba 50 éves korukban a bírákat és ügyészeket az ügyvivő államfő

•  Fotó: Facebook/Legfelsőbb bíróság

Fotó: Facebook/Legfelsőbb bíróság

Ilie Bolojan ügyvivő államfő úgy véli, hogy a bíráknak és ügyészeknek nem kellene 47-50 éves korukban nyugdíjba vonulniuk, amikor szakmai életük csúcsán vannak.

Krónika

2025. április 10., 14:212025. április 10., 14:21

Bolojan a Friendly Fire elnevezésű podcast keretében beszélt erről szerda este. Emlékeztetett: már a tavaly kifejtette azon véleményét, hogy

a bírák és ügyészek esetében is meg kell emelni nyugdíjkorhatárt. Õk 47-50 éves korukban már nagy tapasztalattal rendelkeznek, amire szükség van az igazságszolgáltatásban

Hirdetés

– mondta.

Véleménye szerint ugyanakkor az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat meg kell erősíteni a minőség növelésével. Minél magasabb a minőség, annál kiszámíthatóbb az igazságszolgáltatás, ami azt jelenti, hogy hasonló ügyekben különböző bíróságokon ugyanolyan ítéletek születnek. És ha ez megvalósul, jelentősen csökkeni fog a peres ügyek száma – vélte Bolojan az Agerpres szerint.

A kormánypártok kedden benyújtották a parlamentbe a bírák és ügyészek nyugdíjazásával kapcsolatos törvénytervezetet.

A jogszabályjavaslat szerint

2026. január elsejétől a bírák, ügyészek, az alkotmánybíróság tagjai, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái, valamint a jogi szakértői személyzet tagjai akkor vonulhatnak nyugdíjba és részesülhetnek szolgálati nyugdíjban, ha a szolgálati idejük kizárólag ezekben a beosztásokban elérte a 25 évet és betöltötték a 48 évet.

A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik, és 2029-ben eléri a 49 évet és hat hónapot; 2029-től évente egy évvel emelkedik, és 2045-ben eléri a 65 évet. A nyugdíjra jogosító szolgálati idő 25 év marad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba

Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba
Hirdetés
2026. július 21., kedd

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!
2026. július 21., kedd

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal
2026. július 21., kedd

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete

A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát
2026. július 20., hétfő

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa

Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa
2026. július 20., hétfő

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért

A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton

Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton
2026. július 20., hétfő

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet

Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet
2026. július 20., hétfő

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa
Hirdetés
Hirdetés