
Fotó: Pixabay.com
Valamivel több, mint 180 ezer román állampolgárságú gyermek született 2023-ban, közülük több mint 155 ezer itthon, csaknem 25 ezer pedig külföldön. Mindkét esetben drasztikus visszaesést jegyeztek, hiszen egy évvel korábban hivatalosan összesen csaknem 230 ezer élve születést vettek nyilvántartásba a román hatóságok.
2024. április 13., 15:322024. április 13., 15:32
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által az Economica.net portál rendelkezésére bocsátott hivatalos adatok szerint tavaly 155 390 élve születést vettek nyilvántartásba Romániában. Ez jelentős visszaesés, hiszen 2022-ben 182 083, azt megelőzően pedig 196 858, 211 273, illetve 215 467 „gólyahír” érkezett. Az utóbbi, 2018-as adat azért kiemelkedő, mert az utolsó olyan esztendő, amikor növekedés történt a korábbi évhez képest: azelőtt 214 614, illetve 214 928 baba jött világra Romániában.
a diaszpórában ugyanis csupán 24 707 újszülöttnek örvendezhettek romániai szülők – legalábbis ennyi örömhír jutott az itteni hatóságok tudomására a román állampolgárság igazolása révén –, miközben 2022-ben még 47 076, 2021-ben 55 794, 2020-ban 61 128, 2019-ben 66 304, 2018-ban pedig 67 144, az anyaországhoz is „húzó” csecsemőnek adtak életet a határokon túl.
Egyébként a tavaly külföldön születettek közül a legtöbben nem egy migrációs célországban, hanem a keleti szomszéd Moldovai Köztársaságban jöttek világra, szám szerint 5427-en, de sokan látták meg a napvilágot Németországban (4671), Nagy-Britanniában (3648), Olaszországban (2560) és Franciaországban (2502) is. Magyarország a lista 12. helyén áll 212 születéssel. Valamennyi országban jelentős visszaesést jegyeztek az elmúlt néhány évben.
Az Economica.net gazdasági portál cikkében arra is felhívja a figyelmet, hogy
idén költségvetés hiányában leállították a mesterséges megtermékenyítést támogató állami programot. A meddőséggel küzdő, 20 és 45 év közötti fiatalok számára felajánlott 15 ezer lejes tavalyi segítségnek köszönhetően már 112 gyermek született, és további 1900 kismama vár babát. Ugyanakkor még csak tervezet, hogy egy családsegítő csomag részeként jövedékiadó-csökkentéssel segítsék a legalább kétgyerekes szülőket, állami támogatással jussanak szociális lakásokhoz vagy kedvezményes hitelhez, utalványokat kapjanak a bölcsődei, óvodai költségek részleges vagy teljes fedezésére.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!