
Fotó: Pinti Attila
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
2024. május 10., 16:352024. május 10., 16:35
Az adócsalás megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvényt módosító jogszabály egyik előírása szerint nem büntetendő az adócsalás, ha a költségvetésnek okozott kár nem haladja meg az egymillió eurót, és az elkövetője a 15 százalékkal megnövelt adóhátralékát a kamatokkal és büntetőkamatokkal együtt a bűncselekmény megállapítását követő 30 napon belül kifizeti – írta az Agerpres.
Ha pedig a kár nem haladja meg az egymillió eurót, az ítélet szabadságvesztés helyett pénzbüntetés is lehet.
A jogszabályt tavaly december 19-én fogadta el a képviselőház döntő házként.

Elutasította kedden az alkotmánybíróság az Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje (FD) beadványát a Marcel Ciolacu miniszterelnök és Nicolae Ciucă volt kormányfő által kezdeményezett törvénnyel kapcsolatban.
Tárgyalásokat kezdeményez Nicușor Dan államfő a koalíciós pártokkal, hogy a politikai feszültségek ellenére is biztosítsa Románia stratégiai projektjeinek folytatását.
Nicușor Dan államfő szerint Romániának nyilvánosságra kell hoznia a koronavírus elleni Pfizer vakcinák beszerzésével kapcsolatos minden információt.
A tavalyi negyedik negyedévben 9454 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 0,4 százalékkal nagyobb mint 2025 harmadik negyedévében; a kiadások átlagösszege 8075 lej volt, ami a jövedelem 85,4 százalékát jelentette.
Drónokat észleltek a román hadsereg radarjai a hétfőről keddre virradó éjszaka az ukrán légtérben.
Keddtől több romániai benzinkúton 10 lej/liter alá csökkent a gázolaj ára, miután hatályba lépett a jövedéki adó 30 banis mérséklése. Bár az intézkedés nyomán egyes kutaknál 10 lej alá esett vissza az ár, sok helyen továbbra is 10 lej felett maradhat.
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Nagyszabású ellenőrzésekbe kezdett hétfőn a Román Vámhatóság az importból származó, romlandó élelmiszerek terén, miután a kockázatelemzések számos szabálytalanságot tártak fel.
Hideg időjárásra, szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A múlt évben 2024-hez képest 9,1 százalékkal 64,371 millióra csökkent a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok száma – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!