Hirdetés

Nem annyira büntetne, mint inkább a szabályokat tartatná be a fogyasztóvédelmi hatóság új elnöke

Fogyasztóvédelmi Hatóság

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság működésének jellegén változtatna az új elnök

Fotó: Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság/Facebook

Békési Csaba Lajos, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) új elnöke csütörtökön közzétette első nyilvános üzenetét, amelyben bejelentette, hogy szeretné, ha az intézmény tevékenysége túllépne a szigorúan szankcionáló jellegen.

Krónika

2026. március 26., 16:142026. március 26., 16:14

Békési Csaba Lajos, akit Ilie Bolojan kormányfő hétfőn nevezett ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) új elnökévé, csütörtökön azt közölte, hogy

előrelátóan, kiegyensúlyozott, cselekvő módon szándékszik végezni a munkáját, célja a hatóság működési zavarainak orvoslása

Hirdetés

és a gazdasági környezetben a szabályok betartásának ösztönzése – számolt be a News.ro.

Békési Csaba Lajos közgazdász korábban a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség ügyvezető igazgatói tisztségét töltötte be 2013 óta, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja. Rámutatott, a közszféra szerves részét képezi szakmai pályafutásának, amelyet az állampolgárok elvárásainak megértésére való törekvés jellemez.

„Célom, hogy az általam jelenleg irányított intézmény tevékenysége túllépjen a szigorúan büntető jellegen,

valamint hogy ez a szerepvállalás ne csak deklaratív, hanem látható is legyen, hogy az ANPC munkatársainak erőfeszítéseit az egész társadalom pozitívan fogadja” – tette hozzá az új elnök.

korábban írtuk

Békési Csaba Lajos lett a fogyasztóvédelmi hatóság új elnöke
Békési Csaba Lajos lett a fogyasztóvédelmi hatóság új elnöke

Békési Csaba Lajost nevezte ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnökévé Ilie Bolojan kormányfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik

Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik
2026. június 30., kedd

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében
2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
Hirdetés