Hirdetés

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

egészségügy

Az egészségügyi miniszter szerint a félretájékoztatás embert öl

Fotó: Jakab Mónika

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Krónika

2025. szeptember 12., 13:392025. szeptember 12., 13:39

„Soha nem fogom elfogadni a kötelező oltást. Úgy gondolom, hogy az embereknek joguk van eldönteni, hogy igénybe veszik-e az orvosi kezelést, de ezt helyesen és teljes körű tájékozottság mellett kell megtenniük” – idézte az egészségügyi tárcavezető csütörtök este a TVR Info csatornán elhangzott kijelentését a News.ro hírügynökség.

Alexandru Rogobete azt is elmondta, hogy a koronavírus-világjárvány után kialakult oltásellenes, technológiaellenes és orvostudomány-ellenes hullám „nagyon komoly méreteket ölt”.

Hirdetés
Idézet
A félretájékoztatás – mondom, hogy mindenki hallja – véleményem szerint embereket öl”

– szögezte le ugyanakkor Rogobete.

korábban írtuk

Újfent kiverték a biztosítékot az oltásellenes váradi orvos konteói
Újfent kiverték a biztosítékot az oltásellenes váradi orvos konteói

Fegyelmi eljárást indított a Bihar megyei orvosi kamara Flavia Groșan nagyváradi orvos ellen az oltottakkal és oltással nem rendelkezőkel kapcsolatban tett meghökkentő kijelentései miatt.

Majd feltette a költői kérdést:

Idézet
ki a felelős azokért a gyermekekért, akik kanyaróban haltak meg, mert nem kaptak védőoltást?

„Románia az Európai Unióban az első helyen áll a kanyarós gyermekek tekintetében, nemcsak az esetek, hanem a halálesetek számát tekintve is. Ezek a halálesetek megfelelő oltással megelőzhetők lettek volna, nem egy éjszaka alatt előállított vakcinákkal, hanem olyan vakcinákkal, amelyeket már 20 vagy 30 éve használnak” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Azt is aláhúzta, hogy ha olyan orvosról hall, aki a vakcinák ellen érvel, az ügyet az ügyészség elé terjeszti, és kiemelte, hogy az ilyen orvosok elveszíthetik praktizálási jogukat.

A mostani televíziós nyilatkozat azt követően hangzott el, hogy – mint ismeretes – Rogobete vasárnap közölte, továbbítják az ügyészségnek egy Brassóban megrendezett, a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos konferencia után a romániai orvoskamara által készített jelentést, amelyben „a bemutatott és népszerűsített információk többsége nem rendelkezik tudományos alapokkal”. A szombaton a Cenk alatti városban megrendezett konferencia olyan témákat érintett, mint „az oltás utáni rákos megbetegedések robbanásszerű növekedése” és „a Covid-vakcinától meghalt gyermekek” – emlékeztet a Hotnews.ro portál.

Alexandru Rogobete kijelentette, teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy „egyes orvosok nem bizonyított információkat terjesztenek a nyilvánosság előtt”, véleménye szerint „ez közvetlen támadás a betegek biztonsága ellen”.

korábban írtuk

Az orvosi kamara az ügyészséghez továbbítja a brassói áltudományos konferenciáról készülő jelentését
Az orvosi kamara az ügyészséghez továbbítja a brassói áltudományos konferenciáról készülő jelentését

Az orvosi kamara jelentést készít a Brassóban megszervezett orvosi konferenciáról, és elküldi az ügyészségnek – jelentette be vasárnap az egészségügyi miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
Hirdetés