Hirdetés

Nehezítenék a képviselők letartóztatását

Az alkotmánybíróság által már korábban alkotmányellenesnek minősített módosítás révén próbálnák megnehezíteni a parlamenti képviselők, hogy a korrupcióellenes ügyészség letartóztathassa őket – írja a Gândul. Az RMDSZ frakcióvezetője szerint azonban a tervezetnek nincs értelme.

Balogh Levente

2015. március 24., 19:432015. március 24., 19:43

A hírportál szerint a jogi bizottság a házszabály mentelmi jogra vonatkozó cikkelyét egészítené ki úgy, hogy belevinnék: az előzetes letartóztatásra vonatkozó kérésnek tartalmaznia kell a büntető törvénykönyv vonatkozó cikkelyét, és az ügyészeknek bele kell foglalniuk az őrizetbe vétel konkrét és alapos indoklását is.

A módosítás értelmében az alsóház jogi bizottságának jogában állna további bizonyítékokat igényelni, ha az eredeti kérésben foglaltakat nem tartja elegendőnek, az igazságügyi tárca pedig köteles lenne megküldeni a kért dokumentumokat.

A honatyák nem először próbálkoznak ezzel: 2013-ban már elfogadtak egy hasonló módosítást, a taláros testület azonban az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította, arra hivatkozva: ezáltal a képviselőház jogi bizottsága átvenné a bíróságok szerepét.

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője kedden a Krónikának elmondta: a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott, a házszabályt módosítani hivatott javaslatnak a szövetség szerint nincs sok értelme, mivel nem módosíthatja a törvényt és az alkotmányt, így a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvényt sem változtatja meg.

Emlékeztetett: az ügyészség jelenleg is azt a gyakorlatot követi, hogy átküldi a jogi bizottságnak az üggyel kapcsolatos dossziékat. „Az RMDSZ nevében nem is írtam alá a javaslatot, mivel egyrészt többféleképpen értelmezhető, másrészt pedig nem láttam semmi értelmét, hogy egy ilyen kezdeményezést támogassunk” – mondta Máté.

Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke kedden közölte, pártja alkotmánybírósághoz fordul, ha „a PSD folytatja tervét, hogy a képviselőházat bírósággá alakítsa”.

A hatályos jogszabályok értelmében egy képviselő vagy szenátor csakis akkor helyezhető előzetes letartóztatásba, ha az illetékes kamara jóváhagyja az ügyészség erre vonatkozó kérését. Volt miniszterek esetén már a bűnvádi eljárás megkezdéséhez is szükséges a képviselőház vagy a szenátus beleegyezése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet

A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet
2026. február 22., vasárnap

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések

A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések
2026. február 22., vasárnap

Amerikai biztonságpolitikai szakértő: Románia a NATO harmadik legfontosabb tagállama, az Egyesült Államok katonai jelenléte tartós marad

Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják

Amerikai biztonságpolitikai szakértő: Románia a NATO harmadik legfontosabb tagállama, az Egyesült Államok katonai jelenléte tartós marad
Hirdetés
2026. február 21., szombat

Újraélesztés közben támadtak rá az ügyeletes orvosra a borsai kórházban

Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.

Újraélesztés közben támadtak rá az ügyeletes orvosra a borsai kórházban
2026. február 21., szombat

Hóvihar bénítja a dél- és kelet-romániai közlekedést: lezárt utak, kikötők, akadozó vasúti közlekedés

Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.

Hóvihar bénítja a dél- és kelet-romániai közlekedést: lezárt utak, kikötők, akadozó vasúti közlekedés
2026. február 21., szombat

Országos vizsgálatot indítanak a munkaidőben máshol dolgozó orvosok kiszűrésére

Ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik kórházi munkaidőben a magánszektorban dolgoznak.

Országos vizsgálatot indítanak a munkaidőben máshol dolgozó orvosok kiszűrésére
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Visszafordíttatnák az államfővel az igazságügyi nyugdíjreformot az ítélőtáblák elnökei

Közös beadvánnyal fordultak Nicușor Danhoz az ország 16 ítélőtáblájának elnökei, arra kérve az államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.

Visszafordíttatnák az államfővel az igazságügyi nyugdíjreformot az ítélőtáblák elnökei
2026. február 20., péntek

Nem tágít a több egészségbiztosítási rendszer gondolatától a miniszter

Több választási lehetőségük lesz a betegeknek, ha megtörik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) monopóliuma – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Nem tágít a több egészségbiztosítási rendszer gondolatától a miniszter
2026. február 20., péntek

CSM: példátlan nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint „példátlan” nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer a bírák, bírósági jegyzők és bírói asszisztensek hiánya miatt.

CSM: példátlan nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer
Hirdetés
Hirdetés