Hirdetés

Negyedmillió moldovai kapott román állampolgárságot az utóbbi két évtizedben

A Moldovai Köztársaság csaknem negyedmillió polgára kapott román állampolgárságot az utóbbi húsz évben - derült ki a Soros Alapítvány egy tanulmányából.

2012. április 24., 11:402012. április 24., 11:40

A tanulmány szerint a Moldovai Köztársaság függetlenségének kikiáltása óta - 1991 augusztusa és 2011 augusztusa között - 226 ezer moldovai szerzett román állampolgárságot. „Tekintettel arra, hogy az utóbbi években látványosan felgyorsult a folyamat, feltételezhető, hogy azóta további tízezrek kaphattak román iratokat” - fűzte hozzá Sergiu Panainte, a tanulmány egyik szerzője.

Mint kifejtette, a felméréssel azt a tévhitet akarták eloszlatni, miszerint Románia titokban futószalagon gyártja a román állampolgárokat, akik a hátsó bejáraton árasztják el az Európai Unió munkaerőpiacát.

„Évente 60-80 ezer új állampolgárral gyarapodik Románia, feltételezve, hogy az igénylések száma évi 80-100 ezer kérvény körül állandósul. Mindenesetre nem milliókról van szó: Franciaországhoz vagy Nagy Britanniához képest, ahol több mint százezer új állampolgár jelenik meg évente, Románia a középmezőnyhöz tartozik” - tette hozzá Panainte.

A román törvények a külföldi lakhely megőrzése mellett is lehetővé teszik az állampolgárság megszerzését mindazok számára, akiknek a felmenői valamikor román állampolgárok voltak. A visszahonosítási folyamatot 2009-ben könnyítették meg.

A román állampolgársági gyakorlat a magyar kormány számára is hivatkozási alapul szolgált a kedvezményes honosítás bevezetésekor.

Wetzel Tamás, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedvezményes honosítással megbízott miniszteri biztosa pénteken jelentette be Nagyváradon, hogy a magyar hatóságok a 250 ezredik állampolgársági kérést iktatták, az igénylők közül pedig 157 ezren az állampolgársági esküt is letették. Az újdonsült magyar állampolgárok 70 százaléka erdélyi magyar.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés