
2012. november 09., 13:232012. november 09., 13:23
A politikusok és egyéb közszereplők vagyonosodását vizsgáló hatóság pénteken, a december 9-i parlamenti választások kampányidőszakának első napján tette közzé, hogy Eduard Hellvig területfejlesztési és idegenforgalmi miniszter, Ovidiu Silaghi, a közlekedési tárca vezetője, Liviu Pop parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter és Sorin Dan Mihalache kormányfőtitkár-helyettes esetében bukkant rendellenességekre.
Az ANI szerint Hellvig esetében idén május 7. és október 31. között összeférhetetlenség állt fenn, mivel egyszerre volt miniszter, illetve a Sintezis Birotica Kft. nevű cég igazgatója, ami megsérti a 161/2003-as törvényt. Hellvig ugyan közleményben tudatta az ANI-val, hogy az utóbbi években már nem gyakorolta igazgatói jogköreit, azonban a hatósággal a munkaügyi minisztérium azt közölte, hogy Hellvig munkaszerződését az említett céggel csupán október 31-én bontották fel.
Az ANI azt is felrója a miniszternek, hogy a hivatalos dokumentumok szerint egy olyan cég – a Dib Media Consultancy Kft. – alkalmazta 2011 decembere és 2012 szeptembere között politikai kutatóként, amelynek hivatalos tevékenységei között nem szerepel a kutatás. Szintén a miniszter rovására írják, hogy idén augusztusban és szeptemberben 26 700 lejt kapott a Life Line – Medical Center Kft. nevű cégtől, miközben neve nem szerepel a cég alkalmazottainak listáján.
Ovidiu Silaghi esetében az ANI arra derített fényt, hogy nem tudja igazolni 206 798 lejnyi jövedelem eredetét – ennyi a különbség a 2012 május 7. és október 15. között szerzett jövedelme és az elköltött pénz között. Ennek nyomán értesítették a nagyváradi táblabíróság vagyonosodást vizsgáló testületét, valamint az Országos Pénzmosásellenes Hatóságot, kérve, hogy vizsgálják ki a miniszter és felesége gyanús ügyleteit.
Liviu Pop esetében a gyanú összeférhetetlenség és hivatali hatáskörben közérdek sérelmére elkövetett visszaélés. Popot május 15-én nevezték ki ügyvivő oktatási miniszterré, ugyanakkor 2007. december elseje és 2012. május 17-e között a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének főtitkára volt. Miniszterként egy rendelettel módosította azt a rendeletet, amely megtiltotta, hogy az oktatási intézmények automatikusan visszatartsák a pedagógusok béréből a szakszervezeti tagdíjat. Ezzel korábbi alkalmazóját, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségét juttatta anyagi előnyhöz, megsértve a hivatali összeférhetetlenségről és a közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélésről szóló hatályos jogszabályokat. Az ANI emiatt a legfelsőbb bíróságon is feljelentést tett.
Sorin Dan Mihalache esetében az ANI azt találta rendellenesnek, hogy egyszerre volt államtitkári rangú kormányfőtitkár-helyettes és a Dib Media Consultancy Kft. nevű cég ügyvezetője.
Az ANI közleményére reagálva Ovidiu Silaghi közölte, minden, pénzforgalommal kapcsolatos dokumentumot a hatóság rendelkezésére bocsátott, és vétlennek tartja magát. Eduard Helllvig szintén visszautasította a vádakat, és közölte, bíróságon támadja meg az ANI megállapítását. A politikus szerint az ellene zajló vizsgálat és annak megállapításai politikai megrendelés eredményei. Szerinte már 2005 óta nincs szerződéses viszonyban az ANI jelentésében szereplő céggel.
Rámutatott: a kifogásolt 26 ezer lejes összeget a felesége kapta attól a cégtől, amelynél orvos igazgatóként tevékenykedik. Úgy vélte, az ANI figyelmen kívül hagyta az ő álláspontját alátámasztó dokumentumokat, ezért arra készül, hogy az ügyről az EU-tagállamok és az USA nagykövetségeit is értesítse. Liviu Pop kollégáihoz hasonlóan szintén közölte, hogy ártatlannak tartja magát, és leszögezte, ő is bírósághoz fordul.
Victor Ponta miniszterelnök az ügy kapcsán közölte: amennyiben az ANI vádjai beigazolódnak, meneszti a négy érintett kormánytagot, ugyanakkor rámutatott: mivel a vádak a választási kampány első napján láttak napvilágot, az ügyet nem szabad politikai célokra kihasználni, és gyorsan a végére kell járni. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a vádak nem a miniszteri tevékenységhez kapcsolódó, hanem azelőtti ügyeket érintenek. Traian Ungureanu, az ellenzéki Igaz Románia Szövetség (ARD) szóvivője ugyanakkor lemondásra szólította fel Pontát és az érintett kormánytagokat.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.