Adócsalásért négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte hétfőn a bukaresti törvényszék George Copos üzletembert, volt konzervatív párti (PC) miniszterelnök-helyettest, a Bukaresti Rapid labdarúgóklub egykori tulajdonosát az úgynevezett lottóügyben játszott szerepe miatt.
2014. augusztus 25., 16:542014. augusztus 25., 16:54
A bíróság jogerős ítéletével jóváhagyta a bukaresti 2. kerületi bíróság tavaly januári ítéletét. A vád szerint Copos az Ana Electronic nevű cég tulajdonosaként egy strómancégen és két magánszemélyen keresztül 38 üzlethelyiséget adott el az országos lottótársaságnak.
A tranzakció során az állam egymillió eurós adóbevételtől esett el. Copos ellen 2006-ban emeltek vádat, akkor mondott le a Tăriceanu-kormányban a mai Konzervatív Párt (PC) elődje, a Román Humanista Párt (PUR) színeiben betöltött kormányfő-helyettesi tisztségéről.
Nem ez az első ítélet Copos ellen: jelenleg is börtönben ül, miután letöltendő szabadságvesztéssel sújtották abban a perben is, amelynek során a romániai labdarúgóklubok illegális játékosigazolásait firtatták. Az ügyben nyolc futballvezetőt ítélték el, mert 1999 és 2005 között 1,5 millió dollárral károsították meg a román államot azáltal, hogy 12 román labdarúgó külföldi eladásakor elhallgatták az üzletek valós értékét.
A vádirat szerint négy román futballcsapatot több mint 10 millió dolláros kár ért a tranzakciók nyomán, mivel a pénz az ügyészek szerint a vádlottak számlájára került. Copost 3 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Copos ellen, akinek a vagyonát néhány éve még 200 millió euróra becsülték, egy harmadik per is folyamatban van: ebben még első fokon sem született ítélet. A román sajtó által Második lottóper néven emlegetett ügyben a tőkepiac manipulálásával vádolja a politikus-üzletembert a korrupcióellenes ügyészség.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!