2013. február 03., 20:162013. február 03., 20:16
A jogerős, megfellebbezhetetlen ítélet alapján a jelenleg börtönbüntetését töltő politikus 3,3 millió lejt (730 ezer eurót) köteles fizetni kártérítésként az állami intézménynek.
Mint ismeretes, a volt miniszterelnököt tavaly júniusban két év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a legfelsőbb bíróság A minőség trófeája néven elhíresült perben. A vád szerint Năstase 2004-es választási kampányára illegálisan gyűjtött pénzt vállalkozóktól és magánszemélyektől. A volt kormányfő befolyása alatt álló személyek egy építkezési konferenciát szerveztek, amelyen – részvételi díj ürügyén – a politikus választási kampányára gyűjtöttek pénzt: magánszemélyektől 125, cégektől 400 eurót. A rendezvényen öszszesen 1,6 millió euró gyűlt össze. Năstase akkor államelnökjelöltként indult a választáson, amelyen alulmaradt Traian Băsescu jelenlegi államfővel szemben. A legfelsőbb bíróság tavaly hozott ítéletében az összeg kifizetésére kötelezte a vádlottakat – többek között az építkezési felügyelőség volt vezetőjét, Irina Jianut –, ám mindeddig elmulasztották gyakorlatba ültetni a végrehajtást.
Ion Cazacu, a szociáldemokrata politikus védőügyvédje természetesnek nevezte a bírósági döntést, amelynek nyomán a bírósági végrehajtó felszólítja majd a vádlottakat, hogy döntsék el: hajlandóak-e önszántukból kifizetni a megállapított tartozást, vagy foganatosítsanak kényszervégrehajtást. Cazacu hozzátette: védence csak abban az esetben emel panaszt az eljárás ellen, ha a végrehajtó nem jár el törvényesen a procedúra során.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.