Hirdetés

Nápolyi szemét érkezik?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Sajtóértesülések szerint Olaszországból szállítanának Romániába több ezer tonna hulladékot. Romániába kerülhet több ezer tonna háztartási hulladék, amely több mint két hete rendkívül súlyos ökológiai válságot idézett elő az olaszországi Nápoly városában. Az Il Giornale olasz napilap szerint Róma szakértőket küld ma Bukarestbe, hogy a román kormány illetékeseivel tárgyaljanak a felhalmozódott szemét elszállításáról.

2007. május 29., 00:002007. május 29., 00:00

A lap értesülései szerint a több mint 15 ezer tonna hulladékot tengeren szállítanák Romániába, ahol tonnánként 110 euróért dolgoznák fel. A szállítás tonnánként körülbelül 150 euróba kerülne az olasz hatóságoknak.

Az értesülést Rossa Piervogliani, Nápoly polgármestere is megerősítette, tegnap pedig az olasz környezetvédelmi minisztérium illetékesei is erről számoltak be. A France Press hírügynökség az olasz környezetvédelmi tárca szóvivőjét idézte, aki szerint Róma egyelőre szakértői csapatot küld Bukarestbe tájékozódni arról, hogy Romániában milyen feltételek mellett lehet hulladékot tárolni. A román és olasz szakértői csoportok találkozásának hírét a román Környezetvédelmi Minisztérium is megerősítette. Tegnapi közleményében a tárca beszámolt arról, hogy csütörtökön tárgyalnak a kérdésről az olasz és román szakértők.

A román Környezetvédelmi Minisztérium tegnap cáfolta az értesüléseket, miszerint az olasz kormány felvette a kapcsolatot a bukaresti hatóságokkal a hulladékszállítás ügyében. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter elmondta: a román kormányhoz semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett arról, hogy Olaszország Romániába akarja szállítani a szemetet. A tárcavezető egyúttal leszögezte: „Románia nem lehet sem Olaszország, sem más állam hulladéklerakata.” Addig, amíg az országnak nincs megfelelő infrastruktúrája az itt létező hulladékok feldolgozására, a román kormány nem engedélyezheti, hogy külföldről hozzanak be hulladékot – tette hozzá Korodi. A környezetvédelmi miniszter emlékeztetett: 2015-ig Románia hivatalosan ellenezheti a szemét behozatalát, és ezt meg is teszi. Románia az európai uniós csatlakozási szerződés aláírása előtt elérte, hogy 2017-re kell rendeznie a hulladékgazdálkodás problémáit. Tehát tíz év áll még az ország rendelkezésére ahhoz, hogy annyi – az uniós normáknak megfelelő – hulladékgyűjtőt építsen, amennyi a Romániában termelt szemét feldolgozásához szükséges. „Ilyen körülmények között hulladék importálásáról szó sem lehet” – szögezte le Korodi. A tárcavezető emlékeztetett: 2011-ig Románia mindenfajta hulladék, 2015-ig pedig csak bizonyos típusú hulladékok – köztük a háztartási szemét – behozatalát ellenezheti. „Engedélyünk nélkül törvényesen nem juthat az országba a szemét” – szögezte le a környezetvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy a szállítmányt az Országos Környezetvédelmi Ügynökségnek kell jóváhagynia. A megelőző intézkedések között említette Korodi, hogy a tárca figyelmeztető levelet küld minden romániai hulladékbegyűjtőhöz, amelyben felszólítják őket arra, hogy csak törvényes keretek között érkező hulladékot fogadjanak el. A környezetvédelmi felügyelőség ellenőrei ugyancsak fokozottan figyelik majd a hulladékgyűjtőket, hogy a szemét törvénytelen behozatalát megelőzzék. Tegnap egyébként Korodi Attila Daniele Mancinitól, Olaszország bukaresti nagykövetétől kért tájékoztatást az olasz sajtóban megjelent információkról.

Nápolyban két héttel ezelőtt kezdődött ökológiai válság: a helyi köztisztasági vállalat nem szállította el a háztartási hulladékot, mivel a szeméttárolók megteltek. Néhány nap múlva körülbelül 15 ezer tonna szemét borította az egymillió lakosú dél-itáliai várost és környékét. Múlt héten a tűzoltóknak több mint 150 helyszínre kellett kivonulniuk, miután a lakók gyújtogatni kezdték a helyenként 3-4 méter magas szeméthegyeket. A járványok kitörésétől tartó dühös lakosok röplapokat is terjesztettek „Mind meghalunk kolerában”, és „Lerohannak a patkányok” szöveggel. Az ügyben Giorgio Napolitano, a Nápolyban született köztársasági elnök is felszólalt. Az állapotokat tragikusnak minősítette, és sürgette a kormányt, hogy minél hamarabb nyissanak új telepeket – viszont a hatóság által korábban kijelölt új szemétlerakóhelyeket a helyi lakosság ellenezte. A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a probléma 14 éve újra és újra előkerül. A válság a rossz gazdálkodás és az elhibázott beruházások eredménye: a hulladékkezelés eurómilliárdos üzletében a szervezett alvilág, a maffia is érintett. Különben Nápoly az utolsó európai város, ahol kolerajárvány tombolt. Ennek immár 24 éve, ám félő, hogy a város az elkövetkező hetekben újra hasonló problémával szembesül.

F. B.


Német hulladék Magyarországon

Az Európai Unió országaiban egyébként általános problémát jelent a hulladékszállítás. Sztavrosz Dimasz, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa nemrég kijelentette: a tagállamok közti hulladékszállítmányok közel fele illegális. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb szemétbotrányában egyébként Magyarország is érintett. A tavalyi év végén összesen 4500 tonnánál több „import szemetet” találtak 20 magyar településen. A hulladék két német tartományból, Bajorországból és Baden-Württembergből érkezett. Jóllehet a német fél biztosította Magyarországot, hogy a hulladékot május végéig elszállítják, a magyarországi sajtó a napokban arról számolt be, hogy eddig a szemétnek csak egy kis részét hordták el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés