Hirdetés

Napirenden az átszervezés

A kormány nem tett le az ország közigazgatási átszervezésének tervéről, a téma már a koalíció jövő heti ülésén újra napirendre kerül – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök. A kormányfő a román közszolgálati televízió hétfő esti adásában arról beszélt, hogy az átszervezéssel a hatáskörök és jogosítványok, valamint bizonyos vagyonelemek helyi önkormányzatoknak való átadásával párhuzamosan kívánnak egyeztetni.

Balogh Levente

2011. augusztus 03., 07:102011. augusztus 03., 07:10

A két héttel ezelőtti kormányülésen Boc kormánya minden miniszterét felszólította, hogy augusztusra dolgozza ki, a decentralizációs folyamat részeként milyen hatásköröket kívánnak átruházni a megyei és helyi önkormányzatokra, illetve, hogy milyen módon kívánják ezt megvalósítani. A kormányfő korábban azt mondta, a koalícióban egyelőre nincs egységes álláspont a közigazgatási átszervezésről, ezért a folyamat egyes, jelenleg a minisztériumok által gyakorolt hatáskörök alsóbb szintre való átruházásával veszi kezdetét.

Mint arról beszámoltunk, a közigazgatási átszervezés heves vitákat váltott ki a koalíción belül az elmúlt hónapokban. Traian Băsescu államfő bejelentette: a nyolc jelenlegi gazdasági fejlesztéséi régiót alakítaná át nyolc megamegyévé, tervét pedig a korábban általa vezetett, hozzá ma is feltétlenül lojális nagyobbik kormánypárt, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) is felkarolta.

Florea–Funeriu-csörte a központosítás miatt
A decentralizáció hiánya miatt robbant ki szópárbaj Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester és Daniel Funeriu oktatási miniszter között a Demokrata–Liberális Párt (PDL) hétfői vezetőségi ülésén. Bukaresti sajtóértesülések szerint a marosvásárhelyi elöljáró kemény hangon rótta fel a tárcavezetőnek, hogy immár két hónapja kell a minisztériumi jóváhagyásra várnia az önkormányzatnak azért, hogy eladhassa egy vállalkozónak a kezelésébe tartozó egyik iskola egy melléképületét. A polgármester arrogánsnak és önhittnek titulálta a minisztert, amiért már két hónapja folyamodtak a jóváhagyásért, „de azóta sem jött el egyetlen szerencsétlen sem a minisztériumból.”

A kisebbik koalíciós partner RMDSZ azonban vehemensen ellenzi ezt a tervet, mondván: az így létrejövő nagymegyékben a magyarság aránya mindenhol jelentősen csökkenne, ami jogvesztéshez és asszimilációhoz vezet. Az RMDSZ azt is elvetette, hogy Hargita és Kovászna megye önállósága megmaradjon, ehelyett továbbra is saját tervezetéhez ragaszkodik, amelynek értelmében az országot a jelenlegi 42 megye helyett 16 régióra osztanák. Ezek egyike lenne a Hargita, Kovászna és Maros megyéből álló székelyföldi, másik pedig a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből álló partiumi régió, amelyek mindegyikében kedvező maradna a magyarság aránya. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke még július közepén úgy nyilatkozott: kevéssé látja valószínűnek, hogy 2012 előtt sor kerüljön a közigazgatási átszervezésre, mivel a koalíción belül súlyos ellentétek feszülnek.

A régióátszervezés kapcsán egyébként helyi szinten is tárgyalások zajlanak: Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke, az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője hétfőn este egyeztetett Kulcsár-Terza Józseffel, a Magyar Polgári Párt megyei vezetőjével. A megbeszélésen megállapodtak arról, hogy még augusztusban megkísérelnek háromoldalú tárgyalást folytatni az EMNT bevonásával, eldöntendő, milyen válaszlépést tegyenek az államfő régióátszervezési elképzeléseivel szemben.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés