
Erősödő antiszemitizmus. Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet aggasztó tendenciára hívja fel a figyelmet
Fotó: Luciana Friedmann/Facebook
Erősödnek az antiszemita megnyilvánulások az Egyesült Államokban és az európai országokban, köztük Romániában is a Hamász Izrael elleni terrortámadását követően kirobbant közel-keleti konfliktus nyomán – állapította meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet kedden közzétett éves jelentésében.
2024. július 30., 15:002024. július 30., 15:00
A 2023. május és 2024. április közötti időszakra vonatkozó jelentés szerint a gyűlöletkeltő üzenetek főleg az online térben, utcai tüntetéseken, vandál cselekmények, a médiában hangoztatott előítéletek révén terjednek, de a román politikai vezetők is következmények nélkül hangoztattak antiszemita és holokauszttagadó üzeneteket a parlamentben.
A bukaresti kormány által csaknem két évtizede alapított holokausztkutató intézet sajtóközleménye szerint a zsidók történetét és a holokausztot megismertető új tantárgy bevezetése a romániai középiskolai oktatásba szintén holokauszttagadó, konspiratív és antiszemita üzeneteket gerjesztett.
Az Elie Wiesel Intézet szerint
A jelentés „pozitív tendenciát” állapít meg a hatóságok részéről a háborús bűnösökre utaló nevek nyilvános térből való eltávolításával kapcsolatban, és elismeréssel szól „az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzését és leküzdését célzó Nemzeti Stratégia” 2024-2027 közötti időszakra vonatkozó második szakaszának kormányzati elfogadásáról.
Másfelől megállapítja, hogy
A jelentés szerint a vizsgált időszakban náci jelképeket és jelszavakat firkáltak zsinagógák falára Temesváron és Segesváron, illetve középületekre Bukarestben és Jászvásáron.
A jelentés a politikustársadalom szintjén büntetlenül megnyilvánuló antiszemitizmusra, a holokauszt bagatellizálására Diana Șoșoacă szenátor parlamenti szónoklatait hozta fel példaként.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!