2008. december 11., 18:502008. december 11., 18:50
Ezért normális, hogy a szocialisták ellökik maguktól a hazai magyar politikusokat, mert mindenképpen mentőövet kell nyújtaniuk a mélyrománoknak. Merthogy mi lesz velük parlamenti képviselet nélkül? Ki fog nekik vadakat mondani, ha CVT a kispadról nézi ezután a Nagy Román Politikai Futballmeccset?
CTP logikája akár frappánsnak, időszerűnek, ésszerűnek is mondható. Csakhogy létezik egy másfajta logika is, kedves CTP. Éspedig az, hogy ha a nacionalizmus nincs jelen a legmagasabb állami és kormányszinten, akkor – urambocsá’ – elapad, mint kis búvópatak a nyári tikkadt szárazság idején. Véletlenül nem lehetne így gondolkodni: jót tesz Romániának az, ha végre kikerült a kemény nemzeti vonalas párt a parlamentből? Kötelező módon léteznie kell a nacionalista diskurzusnak, és az azt követő tábornak? A világtörténelem igazolja: a vadnacionalizmus mindig és mindenhol valójában csak akkor létezik, ha egy bizonyos hangadó csoportnak az az érdeke, hogy felélessze, szinten tartsa, és ebből a csoport tagjai egyéni hasznot húzzanak.
Függetlenül attól, hogy kedveljük-e azokat a romániai magyar politikusokat, akik eddig a kormány tagjai voltak, gondoljunk csak bele: tényleg jó az nekünk, ha nélkülük alakul kormány Romániában? Ha csak a PSD és a PDL kormányoz, akkor Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen kizárólag ezek a pártok ültetnek majd bársonyszékekbe, például az állami intézmények élére igazgatókat. Jó lenne ez nekünk? Hogy ne is beszéljünk az állami intézmények alkalmazotti köréről. Ha egyik napról a másikra nem is, de román vezetés alatt fokozatosan ismét a magyarság számára rossz irányba változna a köztisztviselők nemzetiségi aránya.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).