Hirdetés

Mugur Ciuvică vádjai

Csempészeket támogatott Vasile Blaga és Sorin Frunzăverde? A román–szerb határon folyó cigarettacsempészet támogatásával vádolja a Demokrata Párt (PD) két vezető politikusát Mugur Ciuvică, a Politikai Vizsgálati Csoport (GIP) nevű civil szervezet elnöke.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. július 03., 00:002007. július 03., 00:00

A korábban Emil Constantinescu egykori államfő kabinetfőnökeként dolgozó Ciuvică tegnap sajtóközleményben azt állította, hogy a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) származó dokumentumok szerint Vasile Blaga exbelügyminiszter, a PD főtitkára és Sorin Frunzăverde egykori védelmi miniszter, a párt alelnöke Constantin Duvac rendőrfelügyelővel együtt védelmet biztosított a csempészeknek, akik a Krassó-Szörény megyei Ómoldova szabadkereskedelmi övezetében számla nélkül vásárolt cigarettát a szerbiai és romániai feketepiacon értékesítették.

A GIP elnöke szerint a civil szervezet a SRI által lehallgatott telefonbeszélgetések átiratainak és tanúvallomásoknak a birtokába jutott, amelyek a csempészhálózat leleplezése után, 2006 októberében bíróság elé állított tíz vádlott ügyében készültek. Ciuvică közölte: az ügyészségi vizsgálat csak helyi szinten zajlott, noha az ügyben a szálak magasabb szintre, politikai vezetőkhöz, tisztségviselőkhöz, rendőrségi és határőrségi vezetőkhöz vezetnek. A dokumentumok szerint az egyik vádlott, Nicuşor Cocoana rendőrtiszt azt állította, hogy a csempészektől kapott kenőpénz egy részét Vasile Blagának továbbította, Sorin Frunzăverde neve pedig többször is felmerült a cigarettacsempészek lehallgatott telefonbeszélgetéseiben.

A GIP kéri, hogy a szervezett bűnözés elleni ügyosztály (DIICOT) és a belügyminisztérium közölje: indult-e vizsgálat Cocoana kijelentései kapcsán, Vasile Blagát pedig kihallgatták-e az ügyben.

A két demokrata politikus azzal reagált Ciuvică állításaira, hogy a GIP elnöke vádjaival a PD hitelét próbálja rontani. Blaga és Frunzăverde tegnap közleményben utasította el a vádakat. „Mugur Ciuvică akciója nem más, mint újabb próbálkozás a Demokrata Párt, személyiségek és intézmények befeketítésére, amelynek sem alapja, sem eredménye nincs” – áll a két politikus közleményében. Blaga és Frunzăverde szerint a PD vezetői soha nem avatkoztak bele az igazságszolgáltatás menetébe, ellenkezőleg: mindig arra figyelmeztették a párt tagjait, hogy törvényszegés esetén nem számíthatnak kedvező bánásmódra.

„Két egykori minisztert felelőssé tenni néhány vádlott feltételezései alapján csakis a névtelenségből való kilépésre tett szánalmas próbálkozásnak tekinthető” – fogalmaz közleményében a két demokrata párti politikus.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés