Moldvai vízumroham

A chiºinãui parlament azonnali összehívását és a Moldovai Köztársaság állampolgáraival szemben bevezetett román vízumkényszer nyomán kialakult helyzet megoldását szorgalmazták a hét végén a moldovai szociál-liberálisok, miután vízumigénylők ezrei özönlötték el az új év első napjaiban a Pruton túli ország nagykövetségét.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. január 08., 00:002007. január 08., 00:00

Románia január elsejei uniós csatlakozásával egy időben vezetett be vízumkényszert a 4,5 millió lélekszámú ország állampolgáraival szemben. A bukaresti külügyminisztérium már korábban azzal nyugtatgatta a Moldovai Köztársaságban élőket, hogy az okmány ingyenes lesz, megszerzésére pedig mindössze néhány napot kell várni. Az új év beköszöntével azonban moldovaiak százai özönlik el naponta a chiºinãui román nagykövetség épületét, amelynek személyzete képtelen rövid idő alatt kielégíteni valamennyi ügyfél igényét. Florin Lencu médiakapcsolatokért felelős chiºinãui konzul közölte: munkatársai reggeltől késő estig fogadják az ügyfeleket, ám a kiszolgáláshoz meg kellene kettőzni a személyzet létszámát. Románia korábban felajánlotta a Moldovai Köztársaságnak, hogy az operatív ügyintézés végett két vidéki városban konzulátust nyitna, Chiºinãu azonban még nem válaszolt. Miközben a vízumigénylők a román és a moldovai hatóságokat egyaránt nemtörődömséggel vádolják a kialakult helyzetért, a chiºinãui diplomáciai kirendeltség elsőbbséget biztosít a Romániában tanuló moldovai diákoknak (számuk több ezerre rúg), és majd csak utánuk következnek a vendégmunkások és a tranzitutasok.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát