
Fotó: Boda Gergely
2012. március 12., 15:082012. március 12., 15:08
A kormánykoalíció vezetőinek hétfői értekezletét követően Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bejelentette, Emil Boc, a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke olyan felhatalmazással érkezett, amelyből kiderül, hogy a PDL támogatja a tanügyi törvény alkalmazását, ez pedig úgy lehetséges, hogy a kormány határozatot fogad el a MOGYE magyar tagozatának létrehozásáról.
„Jelenleg a határozat szövegéről tárgyalunk, kedden pedig a kabinet asztalára kerül a jogszabály” – mondta Kelemen.
A PDL keddi közlése szerint a koalíció ülésén Emil Boc a tanügyi törvény és a multikulturalitás elvének tiszteletben tartása mellett foglalt állást. „A kormány ezen elvvel összhangban elemzi a lehetséges megoldásokat” – áll a nagyobbik kormánypárt hétfői állásfoglalásában.
Markó Béla kormányfőhelyettes szerint a kormányhatározat biztosítani fogja a magyar és angol nyelvű oktatást a MOGYE keretén belül. „Egy új tagozat jön majd létre a kormányhatározat alapján, amely magyar és angol nyelven működik majd” – mondta Markó.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a MOGYE szenátusa ellenezheti a kormány döntését, Markó leszögezte: egy új tagozat létrehozása a kormány jogkörébe tartozik.
Az RMDSZ szenátorai és parlamenti képviselői egyébként hétfőn felhatalmazást kaptak Kelemen Hunor elnöktől arra, hogy a kormányhatározat elfogadásáig ne vegyenek részt a két ház ülésein. Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető szerint nem parlamenti bojkottról van szó, csupán arról, hogy megmutassák: az RMDSZ nélkül nem lehet kormányozni.
A szenátus hétfői plenáris ülését egyébként határozatképtelenség miatt felfüggesztették, miután az RMDSZ szenátorai nem jelentek meg az ülésteremben. Fekete András Levente szenátusi frakcióvezető közölte: a MOGYE magyar tagozatának létrehozásáról szóló kormányhatározat elfogadásáig nem vesznek részt a felsőház plenáris ülésein.
| Marosvásárhelyen mintegy háromszáz orvosis diák tüntetett a főtéren hétfőn az MOGHE magyar tagozatának létrehozása ellen. „Nem az etnikai szétválasztásra”, „Tartsátok tiszteletben a törvényt”, „Ne adjatok el”, „Egyetemi autonómiát” - ilyen felirató transzparensekkel gyülekeztek a tiltakozók Marosvásárhely főterén, a színház előtt. |
Constantin Copotoiu, a MOGYE rektora hétfőn – Kelemen Hunor bejelentése előtt – sajtótájékoztatón közölte: az oktatásügyi minisztérium pénteken telefonon, hétfőn pedig átiratban figyelmeztette az egyetem vezetőségét, hogy felfüggeszthetik a felsőoktatási intézmény finanszírozását, ha nem rendeződik a magyar tagozat kérdése.
Copotoiu szerint az átiratban Cătălin Baba miniszter arra figyelmezteti a MOGYE vezetését, hogy a hatályos törvényekkel összhangban kell kidolgoznia az egyetem chartáját, a néhány héttel korábban lezajlott rektorválasztás pedig törvénytelen , mivel a szaktárca nem hagyta jóvá a MOGYE chartáját.
A rektor elmondta: az egyetem álláspontja az, hogy a charta kidolgozása a hatályos jogszabályokkal összhangban történt, a dokumentum pedig hallgatólagosan elfogadottnak számít, mivel a minisztérium nem közölte álláspontját harminc napon belül.
Ha önálló magyar oktatási programot vezetnének be, azt akkreditáltatni kellene – mondta a rektor. Ez pedig szerinte mind a román mind a magyar diákok elvesztéséhez vezetne. Copotoiu azt is kijelentette, ha egy egyetemen olyan struktúrát hoznak létre, amely nem ment át a akkreditálás folyamatán, az egyetem vezetői ellen bűnvádi eljárás indulhat.
Contantin Copotoiu egyébként jelezte: nem hiszi, hogy a kormány határozatot fogad el a magyar tagozat létrehozásáról. Ha erre mégis sor kerül – folytatta –, akkor a bíróságon megtámadják a határozatot.
Az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, ha az Ungureanu-kormány határozatot fogad el a MOGYE magyar tagozatának létrehozásáról – jelentette be hétfőn Cristian Adomniţei volt oktatásügyi miniszter.
Az USL kéri Cătălin Baba tanügyminiszter lemondását, mivel lehetővé tette, hogy egy politikai párt, az RMDSZ beavatkozzon a MOGYE akadémiai életébe. Civilizált államban megengedhetetlen, hogy egy miniszter „megzsaroljon” egy egyetemet. „Itt tulajdonképpen az RMDSZ zsarol, amely a Boc-kormányt és a PDL-t is megfenyegette, hogy távozik a kormányból, ha a kabinet nem fogad el határozatot a magyar tagozatról” – tette hozzá.
Adomniţei – akárcsak korábban Crin Antonescu liberális pártelnök – leszögezte: miután az USL hatalomra kerül, azonnal hatályon kívül helyezi a kormányhatározatot.
A politikus szerint akár Románia feldarabolásaként is értelmezni lehet a MOGYE magyar tagozatának kérdését.
Az orvosi kar múlt héten leváltott helyettes dékánja, Szabó Béla professzor az MTI-nek elmondta, a MOGYE-n jelenleg nemcsak a magyar, de a román részleg sem teljesíti az akkreditációs feltételeket.
Az oktató elismerte, hogy a román nyelvű oktatást könnyebb lenne megfeleltetni a törvényi követelményeknek, de hozzáfűzte: a magyar tagozat tanárainak nincs kifogásuk az ellen, hogy a magyar szakokat újra akkreditálják. „Ez azt jelentené, hogy pár évig csak ideiglenes akkreditációval működne a magyar nyelvű orvosképzés. Ez idő alatt vagy a végleges akkreditációval rendelkező marosvásárhelyi román szakon, vagy a kolozsvári orvosi egyetemen államvizsgáznának a magyar diákok is” – fejtette ki Szabó.
Király András államtitkár a Krónikának elmondta, most már a szaktárca feladata kidolgozni egy olyan kormányhatározatot, mely jogilag támadhatatlan legyen. „Ha minden klappol, a minisztérium felsőoktatással foglalkozó igazgatósága és a jogi osztály akár néhány óra alatt is képes lenne kidolgozni a kormányhatározatot” – mondta el Király.
Kérdésünkre, hogy a tárca illetékeseit mennyire zavarja az ellenzék és a román diákság nyomásgyakorlása, az RMDSZ tisztségviselője úgy vélekedett, hogy az intézmény keretében nyoma sincs az ilyesminek. „Itt mindenki számára egyértelmű, hogy nem valamiféle előjogok kicsikarásáról, hanem egyszerűen a tanügyi törvény betartásáról van szó. Az más kérdés, hogy nem kellett volna idejutni, hogy a minisztérium foglalkozzon ezzel” – fejtette ki az államtitkár.
Király András hozzátette: teljesen nyilvánvaló, hogy a kormányhatározat megjelenése után a MOGYE köteles újrafogalmazni a chartáját és újraszervezni a minisztérium által a mai napig el nem ismert választásokat.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.