Hirdetés

Módosul a törvény, hamarabb visszakapják az autósok a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványt

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Módosítja a kormány csütörtöki ülésén a közlekedésbiztonságról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a kormányülés elején a miniszterelnök. A kábítószer hatása alatt álló vagy ittas sofőrök 72 óra múlva visszakapják ezentúl vezetői engedélyüket, ha addig nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett hivatalos laborvizsgálatnak a tiltott szerek használatát megerősítő eredményét.

Krónika

2024. július 11., 12:202024. július 11., 12:20

2024. július 11., 17:052024. július 11., 17:05

Marcel Ciolacu elmondta, az egyik legfőbb módosítás szerint

ha 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványát.

Hirdetés

A kormányfő közölte, kérte a belügyminisztertől, hogy vegyék figyelembe a civil társadalom észrevételeit, mert „ez így természetes”.

„Nem az embereket kell büntetni, ha az államnak nincs kapacitása észszerű határidőn belül megoldani a tesztelést. A kábítószer hatása alatti járművezetés okozta tragédiák megelőzése érdekében hozott intézkedések nagyon fontosak, de nem sérthetik a polgárok alapvető jogait” – fogalmazott Ciolacu.

Hozzátette,

az egészségügyi és a belügyminisztérium havonta jelentést fog készíteni arról, hogy milyen mértékben tartják be a törvényszéki orvostani intézetek a 72 órás határidőt.

A mintavételt, a levett minták tárolását és szállítását is szabályozni fogják, az ezzel kapcsolatos szabályok a csütörtökön elfogadásra kerülő sürgősségi rendelet életbe lépésétől számított öt napon belül elkészülnek. „Remélem, hogy Cătălin Predoiu miniszter megtanulta a leckét, és többé nem fogja a lovak elé a kocsit” – nyomatékosította Ciolacu.

korábban írtuk

Vitatott drogtesztek miatt ugró jogosítványok: módosításra készül a kormány
Vitatott drogtesztek miatt ugró jogosítványok: módosításra készül a kormány

Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát – ígéri Bogdan Despescu belügyi államtitkár.

A június végén kibocsátott, majd most módosított rendelkezés egyike azon jogszabályoknak, amelyekkel a román hatóságok az ittas vagy kábítószer hatása alatt álló járművezetés egyre több súlyos balesetet eredményező jelenségét próbálják visszaszorítani. A rendelet szerint a rendőr köteles alkoholszondát alkalmazni azokkal a sofőrökkel szemben, akiknek a járművében alkohol tárolására alkalmas palackokat vagy kábítószer-fogyasztásra utaló nyomokat észlel.

Azokat a gépkocsivezetőket is tesztelnie kell, akik az elmúlt három évben visszaeső módon követtek el alkohol vagy drog hatása alatti vezetéssel kapcsolatos szabálysértéseket vagy bűncselekményeket.

A rendelkezés ellen tiltakozók szerint azonban a „tömeges drogteszteléssel” a kormány az ártatlanokat is bünteti, mivel a rendőrségnél használatos, tudatmódosító szerek kimutatására használt gyorstesztek szerintük roppant megbízhatatlanok, szinte minden második esetben „hamis pozitív” eredményt adnak, így ezek alapján – az igazságügyi orvostani intézet (IML) vérmintán végzett laborvizsgálata eredményének közléséig – olyanoknak is hónapokig felfüggeszthetik a vezetői engedélyét, akik valójában nem fogyasztottak kábítószert.

A kormány csütörtöki ülésén úgy módosította a rendeletet, hogy a – gyorsteszt eredménye szerint – kábítószer hatása alatt álló vagy ittas sofőrök 72 óra múlva visszakapják vezetői engedélyüket, ha addig nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett hivatalos laborvizsgálatnak a tiltott szerek használatát megerősítő eredményét. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a járművezetőnek a drogteszt elutasítása miatt vonták be a jogosítványát.

Tavaly 4525 súlyos közúti baleset történt Romániában, ezekben 1545 ember vesztette életét, 3535 pedig súlyos sérülést szenvedett. Tavaly a közlekedési rendőrség által a hazai közutakon észlelt csaknem 54 ezer bűncselekmény közül a leggyakoribb – 8368 esettel – az ittas vezetés volt. Ezt követte a vezetői engedély nélküli járművezetés 4702 esettel és a bódult állapotban (kábítószerek vagy egyéb tudatmódosító anyagok hatása alatt) történő járművezetés 3699 esettel.

korábban írtuk

A hibás értékeket mutató drogtesztek miatt tiltakozik a Declic szervezet, százezer aláírást gyűjtene össze
A hibás értékeket mutató drogtesztek miatt tiltakozik a Declic szervezet, százezer aláírást gyűjtene össze

A bukaresti kormány 2024. június 29-én elfogadott sürgősségi kormányrendelete ellen tiltakozik az egyik legismertebb román civil szervezet, a Declic. Aktivistáik százezer aláírást akarnak összegyűjteni a kormányrendelet felfüggesztésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés