
Képünk illusztráció
Fotó: Pexels
A román védelmi ipar fejlesztésének célja az elrettentés, és nem az, hogy Románia háborúba lépjen – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter egy keddi rendezvényen.
2026. március 10., 15:412026. március 10., 15:41
A tárcavezető visszautasította azokat a nyilvánosságban terjesztett véleményeket, amelyek szerint a fegyvergyártási kapacitások növelése azt jelentené, hogy Románia támadásra készül. Hangsúlyozta:
Miruță emlékeztetett arra, hogy az Észak-atlanti Szerződés 3. cikke előírja a NATO-tagállamok számára saját védelmi képességeik folyamatos fejlesztését. Kifejtette, hogy az uniós tagállamokkal közösen végrehajtott fegyverbeszerzéseknek két fontos előnyük van: alacsonyabb árakat és gyorsabb szállítást tesznek lehetővé.

Románia nem áll közvetlen veszélyben a közel-keleti konfliktus kapcsán – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter.
Radu Miruță az Agerpres szerint visszautasította azokat a bírálatokat is, amelyek szerint a SAFE uniós védelmi hitelprogram nem átlátható, és a kölcsönöket Németországból vagy Franciaországból származó elavult haditechnika vásárlására fordítanák a tagállamok. Hangsúlyozta, hogy
A miniszter hozzátette, hogy mandátuma alatt valamennyi beszerzés „szinte irritáló átláthatósággal” történik majd, és nyilvánosságra hozzák majd a döntéseket befolyásoló tényezőket is. leszögezte, hogy a védelmi minisztérium nem fogja meghatározni, kik legyenek a SAFE program keretében megvalósuló projektek alvállalkozói, ugyanakkor a szerződések révén biztosítani kívánják, hogy a romániai magáncégek is bekapcsolódhassanak a beszállítói láncba.

Közzétette a védelmi minisztérium azon 21 jelentős beszerzési projekt végrehajtásának eljárásait, amely az európai pénzügyi eszköz, a SAFE (Security Action for Europe) keretében valósul meg, amelyek becsült értéke 9,6 milliárd euró.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!