
Mirel Mircea Amariţei a Prodemo Párt, a Prodemo Egyesület és a Viselkedéstani és Biometriai Kutatóintézet elnöke.
2014. október 13., 17:152014. október 13., 17:15
A pártot még egy volt szociáldemokrata párti (PSD) politikus, Marius Lazăr alapította 2012-ben. Lazăr Mircea Geoană volt PSD-elnök tanácsadója volt, és akkor zárták ki a PSD-ből, amikor Geoană – aki azóta újra a párt szenátora – kegyvesztetté vált, és megfosztották a párttagságától. A 2012-es önkormányzati választáson a párt mérsékelt sikert ért el – országos szinten alig néhány ezer szavazatot adtak le rá.
2013 októberében bűnvádi eljárás indult ellene a Realitatea Media cég elleni csődeljárás kapcsán. Maricel Păcuraru és Sorin Ionuţ Barbu mellett őt is azzal gyanúsították meg, hogy szerződéseket dátumozott előre azzal a céllal, hogy megkárosítsa a céget.
Mindettől függetlenül Amariţei komolyan veszi az államfőválasztást. Ezt ő maga mondta, amikor néhány héttel ezelőtt benyújtotta nevezését a Központi Választási Irodában: „Reméljük, komolyan veszik majd a választási megmérettetést, amely az elmúlt 25 évben csupán cirkusz volt, és azt hiszem, mindannyiunknak elege van már abból, hogy különböző forgatókönyvekhez asszisztáljunk.”
Az eltökélt jelölt vagyonbevallása szerint gyakorlatilag teljesen vagyontalan, nincsenek földterületei, ingatlanai, autói, de még bankbetétje sem. Ügyvédi irodája tavaly 81 ezer lejt hozott a konyhára.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!