Hirdetés

Mintegy 39 ezer egykori Dacia-befizetőt kártalanítottak napjainkig

Dacia

Egy 1310-es és egy még Renault-ként forgalmazott 1300-as Dacia egy korábbi aradi veteránautó-kiállításon. Ma már old mobilnak számítanak

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Továbbra is kártalanítja a bukaresti Pénzügyminisztérium azokat a személyeket, akik 1990 előtt egy új Dacia személygépkocsi vásárlására szánt megtakarításaikat az akkori takarékpénztárnál (CEC) helyezték letétbe, de az 1989 decemberi rendszerváltás után kezdődő „új időkben” nem kapták meg az autót, és az összeget sem térítették vissza nekik. A közelmúltban egy volt Dacia-várólistás jogosultnak 4350 eurónak megfelelő összeget hagytak jóvá kárpótlás címén, ennek kapcsán kért tájékoztatást a Krónika a pénzügyi tárcától.

Pataky Lehel Zsolt

2025. május 22., 08:012025. május 22., 08:01

Harmincöt évvel a kommunista diktatúra megdöntése után szinte elképzelhetetlen, hogy az egypártrendszer idején milyen körülményes volt új személygépkocsit vásárolni, még akkor is, ha az autóra áhítozó család rendelkezett is a kellő összeggel. A román autóipar „zászlós” gépkocsija, a pitești-i üzemben Renault-licenc alapján készülő Dacia volt a legkelendőbb, de ahhoz, hogy új autót kapjon valaki, fel kellett iratkoznia a várólistára az állami értékesítési központban, ám arra is hatósági jóváhagyás kellett, hogy egyáltalán jogosult legyen az autóvásárlásra.

A járműveket vonatkozó kvóták alapján osztották el, ami azt jelentette, hogy nem mindenki jutott hozzá azonnal – hónapokba, akár évekbe is tellett, míg a jelentkező átvette a hőn áhított (a gyárból alapfelszereltséggel érkező) modellt.

Hirdetés

Az autó árát (akkori 70 ezer lejt) az Országos Takarék- és Letéti Pénztárnál (CEC) kellett letétbe helyezni, de a szerencsésebbek az 5000 lejes takarékbetétjükkel is „nyerhettek” (a várólistán előre kerülhettek) az időközönként megtartott sorshúzáson.

A rendszerváltás után beköszöntött a piacgazdaság, az állami autóértékesítésnek befellegzett, az 1989–1990-ben várólistán lévők már nem kapták meg a Daciákat, sőt a befizetett – és a száguldó infláció miatt devalválódó – pénzüket sem.

A román állam 2007-től azonban kártalanítási programot indított az egykori Dacia-befizetőknek,

a vonatkozó szabályozások alapján a közelmúltban miniszteri rendelettel 4350 eurónak megfelelő 21 719 lejes kárpótlást hagytak jóvá, ami alapján a sajtó ismét felkapta a „Dacia-sztorit”.

korábban írtuk

Kárpótlás decembertől
Kárpótlás decembertől

December 21-étől valamennyi olyan személy fölveheti az őt megillető kárpótlást, aki 1992-ig személyautóra fizetett be a Takarék- és Letéti Pénztárba (CEC) – jelentette be tegnap Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter. A kifizetendő kárpótlás összege fejenként mintegy 20 ezer lejre rúg, és a miniszter szerint a jogosultak adómentesen juthatnak majd hozzá. Az érintettek március 3-ától jelezhetik igényüket a CEC-nél. A tárcavezető elmondta, a...

Idézet
Ez egyetlen eset volt, mert a jogosultak többsége már megkapta az összeget, mostanában már csak évente egy-két igénylő jelentkezik. Az összeg is változó, mert egy képlet alapján konvertálják át az akkori lejt a mostani értékre, amihez hozzáadják az inflációt, így számítják ki” – magyarázta a Krónika kérdésére Demeter Katalin, Tánczos Barna pénzügyminiszter sajtótanácsosa.

A rendszerváltás után az egykori CEC-betétek kezelése átkerült a Román Fejlesztési Bankhoz (BRD), így a kártalanításra jogosultak a BRD-hez vagy a mai CEC Bankhoz fordulhatnak, és az összegeket is az ott vezetett számlákra kapják – állampapír formájában, ami pénzre váltható. Nyilván, ez az összeg ma már nem elegendő egy új autó vásárlására, de részösszegként felhasználható, vagy használt gépkocsit lehet venni belőle – különben is arra fordítja a kárpótolt személy, amire akarja.

A Dacia-befizetők kártalanításának menete

A pénzügyminisztérium a Krónika kérésére elküldött tájékoztatásában az áll, hogy a kártalanításra az „összegkorlátos CEC-könyvek” tulajdonosai jogosultak, akik 1990 előtt betétet helyeztek el a CEC-nél Dacia gépkocsi vásárlása céljából, amelyet később áthelyeztek a BRD-hez (tehát nem a takarék- és kamatozó betétesek). A betétesek, a meghatalmazottak vagy a törvényes örökösök bármely BRD- vagy CEC Bank-fióknál egységnél bemutathatják az alábbi eredeti dokumentumokat:

  • „összegkorlátos CEC-könyv”,
  • személyazonosító igazolvány,
  • családi állapotot igazoló dokumentumok,
  • hitelesített meghatalmazás/örökösödési tanúsítvány.

A jogosultságot igazoló teljes kártalanítási összegeket a bank számítja ki az igénylők által benyújtott dokumentumok elemzése alapján. A kártalanítási összegeket a Pénzügyminisztérium biztosítja államkötvények kibocsátása révén, amelyeket a BRD vagy a CEC BANK nevére állítanak ki. Ezek a kötvények nem értékesíthetők és nem kamatoznak. Az egyes kötvények névértéke megegyezik az egyes betéteseknek járó kártalanítás összegével.

A lejárati időpontban a Pénzügyminisztérium visszaváltja az államkötvényeket, és a BRD vagy a CEC számára kifizeti a kibocsátott kötvények teljes névértékét egy kamatmentes és díjmentes kártalanítási számlán keresztül.

Mintegy 39 ezer kártalanított személy

A Pénzügyminisztérium 2007-től napjainkig 35 rendeletet adott ki az államkötvény-kibocsátásokkal kapcsolatban, amelyek célja a Dacia gépkocsi vásárlására betétet elhelyező természetes személyek kártalanítása volt – olvasható a tárca tájékoztatásában.

Ez alapján összesen 816 412 583,60 lej került átutalásra a CEC és a BRD számláira, körülbelül 39 ezer betétes számára.

Demeter Katalin sajtótanácsos szerint bár „kifutóban lévő programról van szó”, az érintetteknek megéri az utánajárás, hiszen mindaddig, amíg vannak jogosultak, az állam kifizeti a kártalanítást.

korábban írtuk

Dacia-kárpótlás egy összegben
Dacia-kárpótlás egy összegben

Egy összegben kapják meg a kárpótlást mindazok, akik 1992-ig Dacia személygépkocsira fizettek be a Takarék- és Letéti Pénztárban (CEC) – döntötte el a kormány tegnapi ülésén. Mint arról beszámoltunk, az érintettek – összesen 37 462 személy – már e hónap harmadikától jelezhetik igényüket a CEC-fiókokban, és december 21-étől vehetik föl a mintegy húszezer lejes kárpótlást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek

Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek
2026. február 23., hétfő

Csapadék és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést, hóviharok is lehetnek

Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csapadék és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést, hóviharok is lehetnek
2026. február 23., hétfő

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján

Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen

Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen
2026. február 23., hétfő

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére

Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére
2026. február 23., hétfő

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége

Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet
2026. február 22., vasárnap

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet

A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet
2026. február 22., vasárnap

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések

A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések
Hirdetés
Hirdetés